2024. április 19., péntek

Színház az ablakok alatt

A Szerb Nemzeti Színház művészei felvidítják nyugdíjasainkat

Az újvidéki Szerb Nemzeti Színház művészei az elkövetkező időszakban, a rendkívüli állapot megszüntetésééig, mindaddig, ameddig nem térhetnek vissza a színpadra, otthonról készítik majd előadásaikat. Ezeket videón, azaz internetes feltöltés útján láthatják az érdeklődők. Elsőként Andrea Solinas neves olasz karmester vezényletével, az opera igazgatójával és Konstantin Blagojevićtyel, valamint a színház zenekarának tagjaival együtt az olasz Bella ciao című dalt játszották el nemrégiben, szolidaritásuk kifejezése céljából. A világhálón megosztott videóra számos reakció érkezett, főleg Olaszországból. Tudjuk, hogy a világot sújtó koronavírus-járvány a művelődési életre is nagy kihatással van, a színházak bezárták kapuikat, a művészek megélhetési lehetőségei is veszélybe kerültek. Aleksandar Stankov, a Szerb Nemzeti Színház operájának igazgatója a kialakult helyzettel kapcsolatban korábban úgy értékelt, hogy nemcsak a művészek, hanem mindenki más is megélhetési nehézségekkel küzd, sokuknak nemcsak a munkahelyük, hanem az életük is veszélyben forog.

–A nehéz körülmények ellenére is úgy gondolom, hogy a továbbiakban is azzal kell foglalkoznunk, amit szeretünk. Ezért Konstantin Blagojević rendezésében és az olasz Andrea Solinas vezénylésével a zenekarunk eljátszotta ezt a zenedarabot, amellyel köszönetet mondtunk mindenkinek, aki segítséget nyújtott nekünk, de a közönségnek is – mondta Stankov.

Andrea Solinas olasz karmester elmondta, hogy hazájában egy mondat különösen nagy népszerűségnek örvend: Maradjunk együtt, de mégis külön. – Ez minden, továbbra is ezt kell tennünk – figyelmeztetett a karmester.

A Szerb Nemzeti Színház zenekara által otthonról eljátszott Bella ciao dal videofelvétele tehát bejárta az egész világot, és osztatlan sikert aratott. Március 27-e, a színház világnapja alkalmából művészeink újabb, érdekes akcióval igyekeztek kifejezni együttérzésüket az otthonaikba kényszerült embertársaikkal. Carlos Celdran kubai rendező, drámaíró és színházi pedagógus a tavalyi színház világnapja alkalmából többek között a következőket írta le: „Nem kell eltávolodnod, vagy elmenned arról a helyről, ahol éppen tartózkodsz, nem kell futnod és megmoccannod se. Ahol vagy, ott van a közönség is.” Napjainkban, amikor a világon mindenütt felszólítanak az egészségügyi dolgozókkal, a többi országgal és az idősekkel való szolidaritásra, a Szerb Nemzeti Színház zenészei úgy döntöttek, hogy csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez, és a színház hangulatát az otthonokba varázsolják.

A Vöröskereszt és a Color Media Communications szervezetek a nehéz napokban is segítenek legidősebb polgárainknak. Aleksandar Stankov és kollégái ezeknek a szervezeteknek az illetékeseitől tájékozódtak a segítségre szorulók elérhetőségeiről. – Mindenkit felhívtunk, megkérdeztük, hogy mire lenne szükségük, és elhatároztuk, hogy mi leszünk az élelmiszereiket és gyógyszereiket kihordó önkéntesek egy nap erejéig. A nyugdíjasokra ajtónyitáskor meglepetés várt: Színházunk zenekarának és kórusának tagjai a zene erejével szebbé varázsolták a napjukat – mesélte Stankov.

A jelenlegi körülmények között minden bonyolultabbá válik, motivációból azonban nincs hiány. Az akcióban résztvevő művészek többsége a továbbiakban is folytatni szeretné az ilyenfajta önkéntességet.

Snežana Tominčić, a Szerb Nemzeti Színház operazenekarának legfiatalabb tagja elsőként jelentkezett a felhívásra. – Nagyon megható pillanat volt, az ajtót nyitó emberek kedvesek voltak. Az egyik néni, amikor zenéltem neki, meghatottságában sírva fakadt. Azt is elmondták, hogy a mi Bella ciao videónkat is látták – mesélte élményeit Snežana.

A színházak világnapjáról a Nemzetközi Színházi Intézet javaslatára 1961 óta emlékeznek meg március 27-én. Ezen a napon a világ minden táján a színházak különféle programokat szerveznek, a programok kezdete előtt minden évben egy, az egész világon elismert és híres színházi személyiség hagyományos üzenete hangzik el. Egy nappal később a Szerb Nemzeti Színház minden évben megünnepli nagy múltra visszatekintő fennállásának évfordulóját.