Nézegetem az egyik nagy áruházlánc katalógusát. Mi mindent kínálnak! Csak legyen elég pénzünk a sok kívánatos – és jobbára akciós – termék megvásárlásához! Ahogy jobban elmélyedek a választék tanulmányozásában, jó néhány nyelvi furcsaságra figyelek fel.
Itt van mindjárt a lúgos ásványvíz megvásárlására buzdító ajánlat, amely pontosan így hangzik: természetes lúgos ásványvíz. Vajon csak nekem tűnik bizarrnak ez a vevőcsalogatónak szánt megnevezés? Ha azt hallom, hogy lúg, én egy erősen mérgező anyagra (lúgkő), illetve ennek vizes oldatára gondolok. A hajdanvolt iskolai kémiaórák klasszikus kísérletére, amikor azt lestük, hogy a lakmuszpapír a lúg hatására hogyan változtatta meg kékre a színét. Vagy egy mosásra, a meglehetősen szennyezett ruhák kifőzésére használt folyadék vagy szappanféleség jut eszembe. Irodalmi emlékeinkből is fel tudnánk idézni jó pár példát arra, hogy a régi időkben a „megesett” kiscselédek, szolgálólányok, hogy a szégyentől meneküljenek, kétségbeesésükben lúgot ittak, és így vetettek véget életüknek. Manapság a „lúgos orvos” sokkolja a közvéleményt, aki bosszúból lúggal öntötte le régi barátnőjét, maradandó sérüléséket, kis híján halált okozva neki.
A lúg szó hallatán valami nagyon veszélyes, mérgező anyagra asszociálunk. Éppen ezért nem tartom szerencsésnek az áru ilyen megnevezését, noha a lúgos ásványvíz szókapcsolat nyilván nem valami életveszélyesen mérgező anyagot jelent, hanem egy olyan természetes ásványvizet, amely összetevői révén a savas kémhatástól eltérő lúgos kémhatással rendelkezik, és bizonyos egészségügyi szempontból ajánlatos lehet a fogyasztása.
Az élelmiszer-áruház katalógusa további nyelvi furcsaságokkal is szolgál. Lehet vásárolni például egy terméket, amelyet úgy neveznek, hogy „csipet tarhonya”. A csipet szó, mint ismeretes, parányi, morzsányi, hüvelyk- és mutatóujjunk hegyével felcsíphető pici mennyiséget jelent. A szakácskönyvek sok ételreceptnél alkalmazzák a „tégy bele egy csipet sót” fordulatot, jelezvén, hogy egészen kevés sót kell az ételhez adni. Vajon mire gondolhattak a katalógus készítői, amikor csipet tarhonyának nevezték el az eladni kívánt tésztaféleséget? Egészen biztos, hogy nem arra, hogy a csipet szó mennyiségre utal, ráadásul olyan kis mennyiségre, ami nevetségessé és képtelenné teszi az eladási ajánlatot. Képet is mellékeltek a csipet tarhonyához, amelynek csomagolásán jól látható az a felirat, amelyből megtudjuk, hogy a csipet tarhonya 200 grammos kiszerelésben kapható. Most akkor 200 gramm vagy csipet? – kérdezhetnénk, mert a kettő együtt sehogy sem stimmel. Arra gondolok, de ez csak feltételezés, hogy szótévesztés lehet a fogalomzavar oka. Úgy látom, hogy a tarhonyát tartalmazó celofánzacskóban nem azonos méretű tarhonyaszemek vannak, mint amilyeneket a gép szokott készíteni, hanem egyenetlen nagyságúak – mintha otthon kézzel csipkedtük volna. Lehet, hogy a csipet és a csipkedés szavak jelentésének keveredése áll a képtelen megnevezés hátterében.
Érdemes talán egy helyesírási kérdésre is egy kis időt szánnunk. A pékárukínálatból a „baconös-goudás buci” helyesírása keltette fel a figyelmemet, ezek közül is a baconös szó írásképe ránézésre egészen meglepő. Igen nagy bajban van mindenki, aki a bacon szó valamilyen ragos alakjának helyesírásával próbál megbirkózni. Számos variációval találkozhatunk, köztük a baconbe (pl. baconbe csavart csirkemáj), bacon-be (ez egyértelműen helytelen), baconos, baconös írásmóddal. Az alapprobléma minden bizonnyal az, hogy a bacon szó kiejtése és írásmódja között eltérés van, és ez toldalékolás szempontjából gondot okozhat. A helyesírási szabályzat szerint a kiejtéshez kell igazodunk (békön), és így toldalékolnunk, eszerint a baconös, baconbe írásmód a helyes. A szó használata során további gonddal jár, hogy eddig nem sikerült igazán megbarátkozni azzal az értelmezéssel, hogy a bacon szót ne tekintsük szóismétlésnek, szószaporításnak (bacon szalonna – szalonna szalonna), hanem fogadjuk el, hogy a bacon egy bizonyos szalonnafajtát, vékony, császárszalonna-féle szalonnát jelöl.
Sok-sok meglepő módon elnevezett árut vásárolhatunk a felkínált választékból. Van például „hullámos chips”, „hajtatott jácint”, „darabolt carski sajt” vagy éppen „friss sertés paraszt tál” – ez utóbbi inkább összedobált szavaknak, semmint egységes fogalomnak tűnik. Azon gondolkodom, mennyire meghökkentően idegen hatást tud kiváltani az a gyakorlat, ha a szavakat és szókapcsolatokat újszerű párosításban, a megszokottól eltérő módon és jelentésben alkalmazzák, még akkor is, ha nyelvtanilag, helyesírásilag nem sok kivetnivalót találunk bennük.
