2024. március 28., csütörtök

Sikeres a távoktatás Kishegyes községben

Kishegyes községben a tanárok elégedettek a Pannon RTV oktatóműsoraival

Kishegyes községben a tanárok elégedettek a Pannon RTV oktatóműsoraival

Kishegyesen és Bácsfeketehegyen is néhány nap alatt belejöttek a távoktatásba a diákok és a tanárok is. Szélsőséges esetektől eltekintve a rendszer jól működik.

Bojtos Béla, a bácsfeketehegyi Nikola Đurković Általános Iskola igazgatója arról számolt be lapunknak, hogy kezdetben igencsak tartottak a távoktatástól.

– Számos lehetőség közül nehéz volt kiválasztani a legmegfelelőbbet. Így a tanárok a Vibertől kezdve a Messengerig mindent kipróbáltak. A minisztérium különféle platformokat ajánlott fel, amiket mi magunk sem tudtunk kezelni, mert akkor hallottunk róla először. Az első héten Messengeren keresztül üzemelt minden, de kialakult bennünk egy platformigény, és a tanáraink gyorsan megtanulták a kezelését. Természetesen a gyerekeket is meg kellett tanítani, hogy tudjanak visszajelzést adni, és követni az anyagot. Voltak problémák az informatikai rendszerrel, de most már jól üzemel. Minden tanár megtalálta magának a lehetőséget, hogy aktívan részt tudjon venni benne, és tudja követni, hogy mit csinálnak a diákjai. A diákok elsajátították, hogyan követhetik a tananyagot, ami nyilvánvalóan magasabb szintre emeli a távoktatást – mondta el Bojtos, majd hozzáfűzte, hogy egyelőre a tanárok és a diákok is kezdők a távoktatásban. Meglátása szerint a legfontosabb, hogy mindenkiben megvan a jó szándék, és érzik a súlyát, mindamellett, hogy nem könnyű.


– Rengeteg időt vesz igénybe a tanároktól, hogy ily módon előkészítsék a tananyagot, és rengeteg időt vesz igénybe a diákoktól, mire megcsinálják a feladatokat. A szülők vállára is nagy terhet helyez, minél kisebb a gyerek, annál többet kell vele foglalkozni. Diákjaink a minisztérium rendelete alapján nézik az SZRT távoktatási műsorait, és ugyancsak nézzük a Pannon RTV-t is. Lehetőségnek ott van az újvidéki tévé is, aki nem látta délelőtt a Pannonban, az ott megnézheti délután. A felsős diákok a Google Classroom platformot használják, és jó minőségű távoktatást sikerült elérni vele. Az alsósok több lehetőséggel is élnek, a diákok képességeihez szabottan. Valamilyen szinten az inklúziós diákokat is be tudtuk kapcsolni, egyedül a speciális tagozat diákjainál szükséges, hogy az osztályfőnök hetente kétszer elvigye a kinyomtatott feladatokat – számolt be az igazgató, majd arról szólt, hogy a tanárok nagyon elégedettek a Pannon RTV adásaival. Köszönettel tartoznak a Magyar Nemzeti Tanácsnak, hogy gyorsan és színvonalasan megoldották ezt a feladatot – fogalmazott Bojtos.


A kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskolában is beindult a távoktatás. Fülöp Valentin iskolaigazgató elmondta, hogy az első hét próbaidőszak volt, amikor minden osztályfőnök, minden tanár kialakította a maga munkamódszerét, illetve a diákok is fel tudtak készülni, hogy hogyan tudnak tanulni távoktatás formájában.
– A héten már elértünk oda, hogy a meglévő iskolai órarend szerint vannak az órák. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy reggel fél 8-kor kezdődnek, hanem hogy a tanárok az adott napnak megfelelő tananyagot, illetve feladatokat küldik szét a diákoknak. Emellett a televízión keresztül is tudják követni az órákat – mondta el Fülöp, majd arról is szólt, hogy a távoktatás általában jól működik, de néhány problémás esettel is találkoztak.
– Gondot okoz, amikor a szülők semmilyen módon nem hajlandók együttműködni az iskolával. Annak ellenére sem, hogy lehetőség van interneten és televízión keresztül is követni az oktatást. Ezekben az esetekben a szülő még attól is elzárkózik, hogy nyomtatott formában átvegye az anyagot, így nem igazán tudunk mit kezdeni. Ezt jelentettük a zombori iskolaigazgatóságnak, és ki fog derülni, hogy ezekben a szélsőséges esetekben mit tud tenni az iskola. Szerencsére ez nagyon elenyésző szám – mondta Fülöp.


A kishegyesi iskolában a tanárok a Google Classroom platform használata mellett döntöttek, ezt találták a legegyszerűbbnek és legáttekinthetőbbnek. Ezen keresztül tudnak tananyagot küldeni, és a diákok is vissza tudják juttatni a megoldott feladatokat. Így az ellenőrzés és osztályozás is jól megoldható – fogalmazott az igazgató.