2024. március 29., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Teljes karantén fenyeget bizonyos településeket

A gyerekek adott esetben fertőzött szüleikkel maradhatnak a családi otthonban

Újabb egészségügyi felszerelés-szállítmány érkezett Kínából. Ana Brnabić kormányfő elmondása szerint a küldemény a szolidaritás ékes példája. A járványellenes küzdelmet segítő felszerelés – lélegeztetőgépek, védőruházat az egészségügyi alkalmazottaknak, 130 ezer különböző típusú védőmaszk, 500 ezer egyszer használatos orvosi kesztyű és 25 ezer koronavírus-teszt – Kínából érkezett, a szállítás költségeit – 450 ezer dollár – az Európai Unió vállalta magára, míg a szervezést az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) segítette. A felszerelés egy részét Kína adományozta Szerbiának – 1,3 millió euró értékben – a másik részét pedig a szerbiai költségvetésből finanszírozták – emelte ki a kormány első embere, mondván, hogy a közeljövőben újabb felszerelés érkezik Szerbiába, az EU még legalább négy küldeménynek a szállítási költségeit vállalta magára.

Kínából 130 ezer védőmaszk érkezett (Ótos András felvétele)

Kínából 130 ezer védőmaszk érkezett (Ótos András felvétele)

Tekintettel arra, hogy a tervek szerint az elkövetkezendőkben azok a fertőzöttek sem lábadozhatnak az otthonukban, akiknek a klinikai kórképe enyhe, hanem kollektív, csarnokokban kialakítandó ideiglenes kórházakba kényszerülnek lábadozni, a legtöbb szülőben felmerül a kérdés, hogy mi történik ilyen esetben kiskorú gyermekével, akikről a hatályos rendelkezésekre való tekintettel jelenleg a nagyszülők sem gondoskodhatnak.

A szerbiai epidemiológusok szerint az egyik megoldás az, hogy a szülők a gyereket rokonaik gondjaira bízzák, de ha egy családnak minden tagja fertőzött, beleértve a gyermekeket is, akkor feltehetőleg mindannyian az otthonukban maradhatnak, szigorú, teljes kijárási tilalom elrendelése mellett. Predrag Kon azt sem tartja kizártnak, hogy adott esetben a 12 vagy 14 évnél idősebb gyerekek szintén a kollektív központokba kerülnek szüleikkel. Goran Stevanović, a belgrádi Fertőző és Trópusi Betegségek Klinikájának igazgatója arról beszélt, hogy a fertőzött gyerekek számára már előirányozták a megfelelő egészségügyi létesítményeket. Ezek egyike a belgrádi Dragiša Mišović Klinikai Kórházi Központ gyermekgyógyászati osztálya.

A bizonyos települések teljes karantén alá helyezésének a lehetősége szintén egyre többet szerepel a közbeszédben, sokak szerint ezzel kapcsolatban tervez(ett) bejelentést tenni péntek esti sajtótájékoztatóján Aleksandar Vučić államfő és Ana Brnabić miniszterelnök. Indokolt esetben az eddigiekben elmondottak szerint elsősorban Belgrád, Niš és Valjevo tekintetében lehetséges ennek az intézkedésnek az elrendelése. Zoran Radojičić, Belgrád polgármesterének elmondása szerint első lépésben bizonyos központi városi községeket helyezhetnek teljes karantén alá, elvágva ezzel ezeket a város többi részétől.