Mérföldkövek, az én mérföldköveim

Mérföldkövek – Hetvenöt év, hetvenöt írás (Szerkesztette Fodor István)

Mák Ferenc

2020. március 28., 18:19 >> 2020. március 28., 19:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Hetek óta számomra az élmények, az emlékek és a töprengések forrása a Magyar Szó 75 éves jubileumára Fodor István szerkesztésében megjelent Mérföldkövek című ünnepi kiadvány. A kötet tisztességes főhajtás háromnegyed évszázad története felett, nemes igyekezetével arra készteti az olvasót, hogy maga is összeállítsa a számára fontosnak tűnő mérföldkövek rendjét. A szerkesztő a kiadványhoz írt előszóban a maga kételyeit így fogalmazta meg: „Össze lehet-e hetvenöt írásban foglalni háromnegyed évszázad világraszóló és szűkebb környezetünk sorsformáló, vagy jövőt meghatározó eseményeit?” S válaszol is rá azonmód: aligha. Akkor tűnik igazán reménytelennek a vállalkozás, ha ebbe a hetvenöt éves áttekintésbe „bele kell sűríteni kiváló emberek élettörténetét, vagy megszívlelendő gondolataikat, követendő példaként szolgáló tetteiket”, egy ponton túl végkép föladhatjuk a reményt. Amit bevallása szerint igazán sajnál a szövegeket válogató szerkesztő, hogy: sok fontos esemény kimaradt a válogatásból, miként kiváló újságírók, írók, tanítók és tanárok, közéleti személyiségek sokasága is.

Magyar Szó, Újvidék, 2019, 236 oldal

Az 1944. december 24-én útjára indult Szabad Vajdaság korabeli számai jószerével rövid közleményekre szorítkoztak, éveknek kellett elmúlnia, mire a publicisztika is helyet kapott a lapban. A kor hangulatát azonban kiválóan idézte fel Matuska Márton Kilenc magvető című, 1974-ben megjelent visszaemlékező, hangulatában igen autentikus írása. 1944 őszén „vidékünkön szerencsére nem állt front, nem pusztított sem bombázás, sem ágyúzás. Szökött katonák, menekülő bűnösök, riadt idegenek lapultak a szárkúp alatt, vagy a kukoricásokban.” Ebben a félelmektől terhes világban egy temerini anya nyolc gyerekével kiment a szántóföldre búzát vetni, mert megingathatatlan volt a jövőbe vetett reményük. Mucsi József 1946-ban közölt Ebből Jánosnak nadrág lesz, abból Pistának ing című írásában a „szocializmus derűje” is hangot kapott, amikor az agitátor a beszolgáltatást ekként dicsérte: „óriási fontossággal bír a gabona beszolgáltatása és parasztságunk ipari cikkekkel való ellátása”, amiként elismerés illeti a Tito és a párt meghirdette szövetkezeti mozgalmat és az ifjúsági akciók jelentőségét is. Az Arcok, vallomások fejezetben publicisztikai irodalmunk szép teljesítményének számít Németh István Tollszedők (1975) és Görcsös ujjakkal (1979) című írása, valamint Simon István Terelgette nyáját című, Csanádi János szanádi pásztor élettörténetét bemutató beszélgetése (1980). Azután következik egy hosszú, másfél évtizedes csönd, s csak az 1996-ban Farkas Zsuzsa A Tahnaarné – Látogatás dr. Penavin Olgánál palicsi otthonában, a háború nyomán „koldusszegénnyé lett” egyetemi tanárral készült beszélgetése csillantotta meg az újságírás igazi értékeit. Az idős tanárnő elmondta: „az értelmiségnek, ugye, meglehetne a kultúrateremtő, oktató-nevelő szerepe ma is, de nincs rá lehetőség, hogy kifejtse”.

Okos és szép írása a Mérföldkövek című antológiának Sáfrány Attila A lelket kellene gyógyítani – Harmath Károly atya: Isten előtt úgy vagyok, mit egy koldus című, 2012-ben közölt interjúja. Harmath atya állomáshelye 1978 óta az Újvidéki Ferences Rendház, évekkel ezelőtt kötetben foglalta össze a rendház történetét, részletesen föltárva mártír szerzeteseink – köztük P. Kovács Kristóf és P. Körösztös Krizosztom atya – tragikus történetét is. Irányításával a rendházban nemcsak lelkipásztori munka folyik, hanem itt működik a Bonaventurianum Ferences Fiúkollégium, az Agapé könyvkiadó, s innen indult útjára a Povarello Alapítvány, és a Domus Pacis lelkigyakorlatos ház is. Az Agapé – ami magyarul szeretetlakomát jelent – könyvkiadói megalakulásakor lendületes tevékenységével megújulást hozott a magyar katolikus egyház életébe; a hatvanas-hetvenes években a legszélesebb és leggazdagabb fóruma volt a katolikus könyvkiadásnak és a sajtótermékeknek, Huzsvár atya idejében a Katolikus Kincses Kalendárium 52 000, a Hitélet folyóirat 17 500 példányban jelent meg. Harmath Károly szerint: semmi sem történik véletlen. Hasonló módon kimagasodik az írások sorából Gruik Ibolya 2013-ban született Ne henyéljük el Isten napját! – Hódi Sándor pszichológus, író hetvenéves című írása, melyben a megszólított elmondta: „Jó lenne ismerni az utat, amelyen ide érkeztünk. Tisztán látni, hogy mi történik velünk és bennünk. Hányadán állnak a dolgok körülöttünk? – Majd megjegyezte: Nincsenek közösségi, nemzeti célok, mindenki maga próbál boldogulni.” Egy életpálya emelkedőit és buktatóit mutatta be Fodor István Száz panasz és más történetek – Egy délelőtt Fehér Kálmánnal Csókán (2015) című írásában is.

A válogatás legszebb, egyszersmind legbölcsebb publicisztikai írása Léphaft Pál Mindig vándornak éreztem magam – Bogdán Józseffel istenről, magányról, szolgálatról és szépről, nem mindig ebben a sorrendben című, 2017-ben közölt beszélgetése, melyben Bogdán atya, plébánosként és költőként elmondhatta: „Nem a hitbeli kételyek kísérnek, hanem a mindennapi élet gyötrődései. Mint az árnyék, amely mindig követ bennünket a napos úton, úgy jön velem a kétely.” A fehértemplomi vívódások és töprengések asztalának a „Krassó–Szörényi-érchegyek, a Néra folyó kanyarulata, és Udvarszállás alatt a Krassó lusta folyása” biztosított meghitt környezetet. Sorsról és életről azonban itt sem eshetett szó a rudolfsgnadi, rezsőházai haláltábor megidézése nélkül.

Itt valahol rejlik a kötettel kapcsolatos hiányérzetem forrása is. A Mérföldkövek hetvenöt írásának sorából nekem hiányzik Majtényi Mihály, Herceg János, Fehér Ferenc alakja és írása, mint ahogyan hiányoznak – az Agapé kiadó működését bemutató alapossággal tárgyaló – irodalmunkat, magyar kultúránk fejlődését meghatározó alakok, mint Szeli István vagy Mészáros Sándor megszólalása is. Szeleczky Zita, Zsigmond Vilmos, Habsburg Ottó vallomásai helyett szívesen hajoltam volna írásaik fölé. A Szputnyik fellövése és a müncheni olimpia elleni terrortámadás emlékezetes eseménye volt ugyan a történelmünknek, de minden bizonnyal közelebb állnak hozzánk az 1944–1945-ös partizán-vérengzés történései, melyek föltárása egyébként is eredendően meghatározta újságírásunk és közéletünk utolsó három évtizedét.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége