A luxemburgi Artistes en Herbe nemzetközi zeneszerzői szemlén idén megosztott harmadik díjjal tüntették ki a zentai Mezei Szilárdot a Concerto for Flutes (Versenymű fuvolákra) című kortárszenei darabjáért. Jeles művészünk úgy a Kárpát-medencében, mint a teljes európai kortárszenei színtéren jelentős elismertségnek örvend. Zenei világa a népi gyökerekből táplálkozó, improvizációs technikákkal átszőtt bartóki hagyományokon alapul. Számos formációjában és megannyi lemezén előszeretettel helyezi előtérbe szülőföldjének kulturális és történelmi hagyatékát.
Mezeivel az elismerésről, annak jelentőségéről, a díjazott munkájáról, valamint a további terveiről beszélgettünk.
Milyen jelentősége van ennek az elismerésnek? Számodra és általában.
– Őszintén szólva, ezt én nem nagyon tudom felmérni, a díjalapból ítélve, illetve azt figyelembe véve, hogy még csak ötödik éve rendezik meg ezt a versenyt, egy szerényebb és még fiatal versenyről van szó, másrészt eredetileg ez egy gyerekeknek és fiataloknak szóló, a zenepedagógiát előtérbe helyező zeneszerzői verseny, aminek ugyanakkor létezik egy felnőtteknek szóló kiírása is. Az, hogy nagyon nagy számú jelentkezőből választották ki a győzteseket, amit a sok megosztott díj is bizonyít, örömmel tölt el, hogy bekerültem a legszűkebb szelekcióba, ez nagyon megtisztelő.
Ki jelölte a megmérettetésre a darabot, hogyan zajlott mindez?
– Rengeteg zeneszerzői verseny létezik a világon, kisebbek és nagyobbak, némelyek egész komoly pénzdíjakkal járnak. Nagy részük korhatáros, ami általában 30–40, melybe én már ugye nem férek bele. A versenyek, pályázatok nagy része úgy működik, hogy a felhívásra maga a zeneszerző jelentkezik, így történt ebben az esetben is. Be kellett küldeni a partitúrát postán, kinyomtatva, és a beérkezett műveket egy többtagú nemzetközi zsűri bírálta el.
A díjazott munkádat, a Versenymű fuvolákra című kortárs zenei darabodat Magyarkanizsán előadta a Szegedi Szimfonikus Zenekar, Gyüdi Sándor karnagy vezényletével. Ez hogyan sikerült? Mekkora volt az érdeklődés és a kritikai, illetve sajtóvisszhang?
– A Concerto for Flutes (Versenymű fuvolákra) című darabot 2018 júniusában, a szegedi Kortárs Korzó nevű, minden évben megrendezett kortárszenei koncerten mutatta be először a Szegedi Szimfonikus Zenekar, melyben a szólófuvola-szólamot Ittzés Gergely játszotta. Ezt a koncertet másnap megismételték Magyarkanizsán is a Regionális Kreatív Műhely szervezésében, a CNESA-ban. Mindkét koncert jól sikerült, komolyabb sajtóvisszhangja azonban nem volt, de ez sajnos nem újdonság manapság a kortárs zenével kapcsolatban.
Mesélj kicsit erről a művedről!
– Ittzés Gergellyel Szabados György nagyzenekarában találkoztunk először. Már régóta terveztem, hogy írok neki egy fuvolaversenyt, amire ő is biztatott, amikor elmondtam neki a tervemet. Eleinte egy altfuvola-versenyre gondoltam, később viszont úgy döntöttem, hogy a fuvolacsalád mind a négy általánosan használt hangszerét alkalmazom, a piccolótól a basszusfuvoláig, hiszen Gergely mindegyiken nagyon magas színvonalon játszik. 2015-ben elnyertem az NKA alkotói támogatását, ami részben megkönnyítette a körülményeket a mű megírására. Az inspirációt e darab megírására elsősorban Gergely művészete adta. Ő egy világszínvonalú fuvolaművész, s nem utolsósorban elkötelezetten ápolja és népszerűsíti a kortárs zenét, emellett maga is foglalkozik zeneszerzéssel. Otthonosan mozog az improvizatív zenében is, művészete rendkívül nyitott és széleskörű. A darabban vannak aleatorikus részek is. Ez egy olyan komponálási technika, mely által az improvizativitás a kottazene keretein belül ugyan, de felsejlik. Gergely kidolgozott egy Flouble nevű rendszert, körülbelül 400 kettősfogást fuvolára, minek köszönhetően gyakorlatilag két szólamban tud játszani fuvolán. Ebből is alkalmaztam a műben, szorosan együttműködve Gergellyel. Tanult szakmám, a zeneszerzés ellenére a klasszikus, kortárs zenei életben sem itthon, sem külföldön nem igazán vagyok jelen, hiszen munkáim nagy része saját zenekaraimra íródott, és jelentős részben támaszkodik az improvizativitásra, ezért nagyon megtisztelő számomra, hogy Gergely vállalta, hogy eljátssza a művet, emellett bemutatásának kezdeményezésében és megszervezésében is nagy szerepet vállalt.
Jelenleg min dolgozol, és mik a rövid távú terveid?
– A válaszomat egy közhellyel kezdem: semmi sem az, aminek látszik.
Az utóbbi hetek történései és a helyzet, amibe mindannyian belekerültünk világszinten, az erre a kérdésedre való választ nagy mértékben befolyásolja. Nagyon sok mindenen dolgozok, ahogy azt tettem eddig is, viszont nagyon sok minden egy pillanat alatt megváltozott ebben a helyzetben. Minden koncertet, színházi munkát, ami az elkövetkező időszakra elő volt irányozva, és hosszas egyeztetések után meg lett szervezve, értelemszerűen lemondtak. Ez nekünk, szabadúszó zenészeknek, művészeknek, színészeknek stb., és természetesen még nagyon sok mindenkinek rajtunk kívül is, gyakorlatilag a teljes munkaügyi és anyagi káoszt és ellehetetlenülést jelenti. Nem beszélve arról, milyen és mekkora recesszió lesz a helyzet közeli vagy távoli normalizálódása után, jól tudva, hogy ezen dolgok orvoslásában majd a kultúra, a művészetek lesznek az utolsó helyen. Tehát sem rövid, sem hosszú távú tervekről nem tudok beszélni úgy, hogy igazából teljes a bizonytalanság. Azaz tudok, de csak úgy, hogy minden terv feltételes. Természetesen egy halom komponálni valóm van, kamaraműveket, szimfonikus műveket írok, felvételeket készítek elő kiadásra, a Túl a Tiszán Innen zenekar tavaly év végén felvett legújabb anyagát keverem, szerkesztem. De legfőképp arra törekszem, hogy a helyzetet, amibe mindannyian belekerültünk, a lehető legpozitívabban kezeljem, nem engedve a körülmények okán könnyen kialakuló depressziónak, pániknak. Egyrészt azért, mert „semmi sem az, aminek látszik”, másrészt pedig azért, mert a depresszió, a szorongás majdnem olyan káros és egészségtelen mindannyiunk számára, mint a vírus, ami miatt ebbe a helyzetbe kényszerültünk, és amiben talán ennek a média általi tálalása is szerepet játszik. Nem marad más, mint hogy vigyázzunk egymásra, magunkra, tegyünk meg mindent, ami tőlünk telik, hogy ez a „háborús helyzet” minél előbb megszűnjön, és addig is minél biztonságosabban folyjon le. Tehát maradjunk otthon. A konzekvenciák levonása mindenképpen csak a helyzet megszűnése után lesz lehetséges, sajnos.
