A március végi hóhullás előtt futottam össze Ózsvár Péter magyarkanizsai keramikussal, méghozzá nem is akárhol. A Magyarkanizsáról Kishomok felé vezető út mellett valahol félúton arra lettem figyelmes, hogy egy kiszuperált villanykaró tetején gólyafészek díszeleg. Ami az előző napokban még nem volt, most viszont kis csapat ember szorgoskodott a fészek alatt egy tehergépkocsira szerelt kosaras emlőkar segítségével, mohacsomókat helyeztek el a fém vázra hegesztett, vesszőből tömören megszőtt, jól megalapozott gólyafészek közepébe.
A műveletet ismerős személy, Ózsvár Péter keramikus művész irányította, a húga, Ózsvár Sára társaságában, aki bár fél a magasságtól, ezúttal beült a kosaras emelődaru kosarába és fentről örökítette meg a gólyafészek felállításnak utolsó mozzanatait. A gólyafészek alá, a tartókaróra még egy égetett cserépedényből kialakított, cinegéknek szánt odút is erősítettek, bár ha veréb költözik a cserépházikóba, a keramikus azért sem fog megharagudni.
Péter kihelyezésre előkészíti az általa égetett cserép madárodút (Fotó: Gergely József)
– Mi készül itt, gyerekek? – próbáltam szóra bírni a keramikust. Pétert nem kellett biztatni:
– Ahol most vagyunk, ezt a nem túl nagy, bekerített, fákkal beültetett területet én csak a kishomoki út melletti Birtoknak hívom. Itt elkezdtünk már egy agyagégető kemencét építeni, és azért vannak köré fák ültetve, hogy tudjanak hová fészkelni a madarak, a növekvő, terebélyesedő széldics, vagy ostorfákról lemetszésre kerülő ágakkal fogjuk kiégetni az agyagot.
Régi vágyam, hogy legyen egy gólyafészkem, szeretnék idecsalogatni a Birtokra egy költő párt, hogy itt kelepeljenek, itt költsenek a számukra felállított fészekben. Remélem, elnyeri majd a madarak tetszését a számukra felkínált, szerintem jól megalapozott, sűrű szövésű, masszív fészek, amelynek belsejét puha mohával töltöttük ki. A környéken, Kishomok szülőfalum – idős édesapám még mindig itt él – környékén szikes, csapadékos években vízjárásos, nedves rétekkel tarkított területek vannak, ahol a gólyák találhatnak elegendő táplálékot. Kishomok egy kissé kiemelkedő magaslaton, homokháton terül el.
A kiállítási anyagom a Tófenékmellék nevet viseli, így hívom ezt a területet is, mert mi tulajdonképpen egy tófenékben lakunk, Kishomok körül körbe vizek voltak. E tó közepén kiemelkedő homokpadon van a falu. A ma 82 éves elmúlt apám gyermekkorában télvíz idején még körbe tudta korcsolyázni a szülőfaluját.
Az Elektro Darabán villanyszerelő magáncég segített a gólyafészek felállításában, ők hegesztették a fészektartó vasvázat, vettem egy kiszuperált villanykarót és erre állítottuk fel a gólyafészket. A gólyák egy része már visszatért a telelőterületükről, remélem, hogy ha a mostani költési idényben nem is, de jövőre már nekem is lesz gólyám a Birtokon.
Kedvelem a madarakat, aki ismeri a munkáimat, tudja, hogy a kerámiáim fő témáját a madarak adják, a madárvilág ihleti a munkáimat, szeretek velük foglalkozni. A Birtokon épülő kemencében fekete kerámiát égetek, amivel kevés keramikus foglalkozik. Én a régi, ősi módszerekkel dolgozom, a tiszai agyagot, amiből a fekete kerámia használati tárgyakat készítették, elődeink valamikor a házi állatok trágyájával, száraz birkaganéval égették ki.
A fekete kerámiához a Tiszából kibányászott hordalékagyag a legalkalmasabb. A tiszai agyagban található vasvegyületek adják e kerámiák fekete színét.
Sokfelé vittem már külföldre is a tiszai fekete agyagot, Magyarországra, Németországba, de mindenütt ebből az agyagból égetett alkotások voltak a legszebb feketék. Az őseink, amikor a kiégetett fekete cserépedényeket kikavicsolták, annyira kifényesedett, mintha mázas kerámia lenne. Ezekből ettek, ezekben főztek. Főzéskor kicsit kiszürkül, egyébként tartósan megőrzi szép fekete színét – mondta a kreatív keramikus.
