2024. március 29., péntek

Fegyelemre buzdító intő példa

Kezdetét vette az Újvidéki Vásár csarnokainak ideiglenes kórházzá alakítása pénteken

Tartományi és köztársasági tisztségviselők jelenlétében kezdetét vette pénteken az Újvidéki Vásár Master és 1-es csarnokának átalakítása, ahol ezer betegágyat helyeznek el a koronavírus-fertőzöttek ellátása érdekében.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

Azokat a polgárokat kezelik majd a tervek szerint a csarnokokban, akiknek az állapota könnyebb marad a vírusfertőzés idején. Pénteken az ágyak mellett tusolókat, mosdókat, paravánokat, illemhelyiségeket alakítottak ki, különálló helyiségeket az egészségügyi dolgozók számára. A munkálatok megtekintése során Aleksandar Vulin védelmi miniszter elmondta, minden megfelelő életkörülménynek és egészségügyi ellátásnak eleget tevő feltételt szavatolnak a helyszínen.

– Minden kilenc ágy mellé jut egy paraván, minden betegnek lesz külön szekrénye a személyes holmi tárolására. Katonai körülményeknek megfelelő elhelyezés ez, ahol adottak lesznek a normális feltételek, de, természetesen, nem szállodai ellátásról beszélünk, hanem olyan körülményekről, amelyek megakadályozzák a a vírus terjedését. A belgrádi és az újvidéki vásárt egyformán szerelik fel, ami a lehetőségeket illeti – nyilatkozta Vulin, s reményét fejezte ki, hogy be sem következik annak a szükségessége, hogy kihasználják a pénteken megteremtett kapacitásokat.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

Zoran Gojković tartományi egészségügyi titkár elmondta, hogy a csütörtöki jelentéshez képest péntekre 13 új megbetegedést regisztráltak Vajdaságban, köztük öt orvosnál is kimutatták a koronavírus jelenlétét. Azt mondta, nagyon sokan továbbra is felelőtlenül viselkednek és nem tartják tiszteletben a kérést, hogy maradjanak otthon. Ennek köszönhető sok fertőzés, az emberek egymást látogatták, barátkoztak, közölte. Miloš Vučević újvidéki polgármester arra szólított fel mindenkit, hogy maradjon otthonában, a vásárban berendezett ideiglenes kórház képei szolgáljanak mindenki számára intő példaként arra, hogy óriási szükség van az előírások és hatósági utasítások betartására. Közölte, hogy sorsdöntő hetek elé nézünk, melyek során nagy szükség lesz a fegyelmezett magatartásra.