A szeméttelep rendezésétől a köztemető fenntartásáig

A törökfalui helyi közösség az idén 3,7 millió dinár bevételre számít a helyi járulékból

csin

2020. március 26., 09:09 >> 2020. március 26., 10:09

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A három falut, Törökfalut, Valkaisort és Völgypartot magában foglaló törökfalui helyi közösség az elmúlt évben 2,8 millió dinárból gazdálkodott, bár a tervben 1 millió dinárral nagyobb bevételre számítottak a helyi járulékból, ez azonban nem valósult meg – tudtuk meg Molnár József helyi közösségi titkártól, aki elmondta, az idén 3,7 millió dináros bevételre számítanak a helyi járulékból, amit a helyi közösség alapvető feladatainak ellátására és működtetésére fordítanak.

Molnár József, a helyi közösség titkára (Csincsik Zsolt felvétele)

Molnár József, a helyi közösség titkára (Csincsik Zsolt felvétele)

Az idei választási év lesz a törökfalui helyi közösségben is, ahol referendumot tartanak a helyi járulék megújításáról, valamint tanácstagválasztást is rendeznek, ami szintén költségekkel jár.

– A törökfalui helyi közösség a tavalyi évben 2,8 millió dinárból gazdálkodott. Ezt az összeget a három település épületeinek karbantartására és működtetésére fordítottuk, valamint a helyi közösség működésére, a könyvelésre, az adminisztrációra és a villanyáram kifizetésére – magyarázta Molnár József, hozzátéve, ezek nagy tételek, emellett téglából tűzhelyeket építettek a katlanoknak Valkaisoron, az ifjúsági otthonban, valamint mobilvécét is vásároltak az ünnepségekre.

– A helyi közösségben három fő ünnepség van, Valkaisoron az aratóünnepség, Völgyparton a Jár a malom! elnevezésű rendezvény, valamint Törökfaluban a kenyérszentelő ünnepség. Vannak kisebb rendezvények is, a búzaszentelő, a kukoricatörő verseny és a birkapörköltfőző verseny. Ezeket a rendezvényeket civil szervezetek bonyolítják le, viszont a helyi közösség és Ada község önkormányzata részt vesz a szervezésben, és anyagilag is támogatja a megtartásukat. A legnagyobb gond nálunk a szeméttelep, amely Törökfalu és Völgypart közös hulladéklerakó helye, és sokba kerül a rendezése. Az elmúlt esztendőben muszáj volt kétszer is rendezni a szeméttelepet, mert nagyon sok szemét összegyűlt, amelyet szét kellett túrni és el kellett igazítani, hogy az idei évben is legyen lehetőség a hulladék elhelyezésére. Rendbe tettük továbbá a három település zöldterületeit, valamint karbantartottuk a törökfalui–völgyparti köztemetőt. Kétszer-háromszor lekaszáltuk az út mellett a füvet Valkaisor határától Törökfaluig és Völgypartig, mert elég sok eső volt, emiatt gyorsan nőtt a növényzet. Az elmúlt évben ezt végeztük el, erre költöttünk. A 2020-as esztendőben 3,7 millió dinár bevételre számítunk a helyi járulékból. A terv ugyanaz, mint tavaly, vagyis az épületek fenntartása, a helyi közösség működtetése, a zöldterületek, a temető és a szeméttelep karbantartása, valamint fontosnak tartjuk az utak szélének rendbetételét, beleértve az útpadka lenyesését és az ottani kátyúk zúzott kővel való feltöltését is. Meglátjuk, hogy idén mennyi pénz folyik be a helyi hozzájárulásból, és hogyan tudjuk belőle lassanként elvégezni a tanács által eltervezett teendőket – közölte a titkár.

A törökfalui helyi közösségben referendumra és tanácstagválasztásra készülnek (Csincsik Zsolt felvétele)

A törökfalui helyi közösségben referendumra és tanácstagválasztásra készülnek (Csincsik Zsolt felvétele)

A törökfalui helyi közösségben 2020 választási év lesz, akárcsak a többi helyi közösségben, az idén referendumot tartanak a helyi járulék megújításáról, illetve tanácstagválasztást is rendeznek. Molnár József elmondta, hogy az év végén lejár a helyi hozzájárulás programja, amelyet referendumon szeretnének újra megszavaztatni a választókkal nyolcéves időszakra. Megjegyezte, hogy már elkészítették a programtervezetet, amelyet átadtak a helyi önkormányzatnak. A titkár dióhéjban annyit árult el a programtervezetről, hogy nagyjából ugyanazt tartalmazza, mint a korábbi, csak az összeg százalékarányai változtak, vagyis magában foglalja a kommunális létesítmények, az utcák és az utak karbantartását, a vízvezeték-hálózat fejlesztését, illetve az egyházközösség, a civil szervezetek, valamint az iskola és az óvoda támogatását is.


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége