2024. március 29., péntek

Sikeresen vigyázunk egymásra!

A VMSZ akciójára több mint 500 önkéntes jelentkezett, akik 1250 személy ellátásában segítenek

A Vajdasági Magyar Szövetség a rendkívüli állapot bevezetését követően meghirdette a „Vigyázzunk egymásra!” elnevezésű jótékonysági akciót, amelynek keretében azoknak nyújtanak segítséget, akiknek nehézséget okoznak a koronavírus leküzdése érdekében hozott intézkedések.

A felhívásra az elmúlt napokban több mint 500 önkéntes jelentkezett, akik főként a 65 évnél idősebb személyek napi ellátását végzik. A hétvégén 1250 szépkorúnak segítettek a VMSZ aktivistái – emelte ki Pásztor Bálint, a párt alelnöke, aki szerint a Vajdaság-szerte tevékenykedő aktivistahálózat kiválóan működik. A rendszer ugyanis egyszerű és átlátható: a koronavirus.vmsz.org.rs honlapon településenként fel vannak tüntetve a koordinátorok, akiknél reggel héttől délután háromig jelentkezhetnek azok az idősek, akiknek segítségre van szükségük. A koordinátorok önkénteseket küldenek a megadott címekre, akik a „rendelés” felvételét követően elvégzik a bevásárlást, majd az igényelt gyógyszereket és árucikkeket a visszajáró összeggel együtt házhoz is szállítják. Minderről pontos nyilvántartást is vezetnek.

A rendkívüli állapot bevezetésének tizedik napján az aktivistáknak köszönetet mondott Pásztor István, a VMSZ elnöke is, aki a közösségi oldalán közzétett videóban kiemelte az egészségügyi intézményekben dolgozók felbecsülhetetlen munkáját is. A pártelnök hangsúlyozta, hogy még többször tíz nehéz nap előtt állunk ugyan, de „ha összefogunk és vigyázunk egymásra, – amiről én meg vagyok győződve – , akkor győzni fogunk!”