2024. március 28., csütörtök

Minden fertőzésveszélyes gócpontot fertőtlenítenek

A koronavírus-járvány megfékezésének érdekében tett intézkedések keretében a Ciklonizacija közvállalat megkezdte a fő útvonalak, terek és a Duna melletti sétány fertőtlenítését.

A Ciklonizacija kibővítette a tevékenységi körét a városi operatív törzs rendeletére. Mindennap 20 órakor fertőtlenítik az egészségházak és az egészségügyi intézmények, valamint az idősek otthona körüli területeket. Ezenkívül fertőtlenítik a város központi részének legforgalmasabb utcáit, valamint a sugárutakat.

A fertőtlenítést a legmodernebb ULV generátorokkal (porlasztók) végzik, amelyeket a Ciklonizacija teherautóira, terepjáróira és kisebb járműveire szereltek fel. A közvállalat természetesen a kormány rendeleteivel összhangban lecsökkentette az autóbusz-állomás, a vasútállomás és a helyközi járatok megállóhelyeinek a fertőtlenítését, mivel a járvány miatt többé nincs utasforgalom.

Dario Aćimović, a Ciklonizacija sajtófelelőse elmondta, hogy a közvállalat dolgozói mindennap három váltásban dolgoznak, minden rendelkezésre álló erőt mozgósítottak annak érdekében, hogy a polgárok minél nagyobb biztonságban legyenek – olvasható a Dnevnik napilap honlapján.

Emlékeztetőül: a Ciklonizacija egy hete már megkezdte a lakóépületek bejáratainak a fertőtlenítését, ennek során sterilizálják a fertőzésveszélyes gócokat, pl. a bejárati ajtókat, a lifteket, a liftek gombjait, a lakóépületek folyosóit, a csöngők gombjait, a folyosókon a lámpák kapcsolóit stb.

Aćimović kifejtette, hogy a Ciklonizacija akcióitól függetlenül a polgároknak szigorúan be kell tartaniuk azokat a járványügyi rendeleteket, amelyeket a kormány előírt.

A Čistoća felszólítja a polgárokat, hogy a szemetet ne hagyják zacskókba pakolva a konténernyílások mellett, hanem dobják be azokat, elősegítve ezzel a város tisztaságának megőrzését. A könnyebb és ezáltal fertőzésmentesebb szemétkidobás érdekében a föld alatti és a felszíni konténerek fedeleit leszerelik, vagy adott esetekben nyitott helyzetben rögzítik, így azokat nem kell megérintenünk.