2024. március 28., csütörtök
KÖZLEMÉNY

Szabadka beindította a fertőtlenítő szerek gyártását

Bogdan Laban szabadkai polgármester kezdeményezésére Bajmokon megkezdődött a közterületek és épületek fertőtlenítésére szolgáló szerek gyártása. A nátrium-hipokloritról van szó, olyan oldatról, amelyet az Egészségügyi Világszervezet is ajánl a COVID-19 vírus megsemmisítésére szolgáló leghatásosabb szerként. A Lukas cég üzemében állítják elő, amely a városnak díjmentesen felajánlotta üzemét, a gépeket pedig az Alex Engineering & Construction adományozta. Laban polgármester külön köszönetet mondott ezért a, ahogyan fogalmazott, jelentős segítségért a közös harcban, s bejelentette, hogy rövidesen megkezdik a szer szétosztását a közintézmények, valamint a nehéz anyagi helyzetben levő polgárok között.

Az Alex cég két új berendezést bocsátott a rendelkezésünkre, amelyek naponta 1000 liter nátrium-hipokloritot állítanak elő. Köszönet nekik ezért, és különösen Aleksandar Obradović igazgatónak, mert segítettek, hogy kellő időben reagáljunk, s megkezdjük a munkát, azaz ellássunk minden közintézményt és –vállalatot, és hogy fertőtlenítsük az egész várost, hangsúlyozta Laban.

Aleksandar Obradović, a belgrádi Alex Engineering & Construction cég igazgatója elmondta, hogy ez az oldat egyébként igen drága, de az egészségházak, a napközik, a piacok és más szabadkai közintézmények az önkormányzatnak köszönhetően ingyen fogják megkapni.

Cégként társadalmi felelősséget éreztünk, hogy segítsünk a válsághelyzetben, mert szeretnénk a polgármesterrel és Szabadka Várossal lehetővé tenni a lakosság számára, hogy normálisan működjenek, már amennyire ez a jelenlegi helyzetben lehetséges – üzente Obradović.