2024. március 29., péntek

Önkéntesek, helyi vállalkozók is segítenek

Bácskossuthfalva a rendkívüli állapot első napjaiban

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett rendkívüli állapotra való tekintettel a Rendkívüli Helyzetek Községi Törzskara Topolyán és a falvakban is igyekszik megszervezni az idősebb polgárok ellátását önkénteseinek közreműködésével. Bácskossuthfalván egy, a legnépszerűbb közösségi portálon spontán indult magán kezdeményezés, a Morovica összefog elnevezésű csoport mögé állt a helyi közösség is, és igyekszik koordinálni, megszervezni a rászorulók látogatását, tudtuk meg Seffer Attila tanácselnöktől.

A hét minden napján reggel 7-től 12 óráig a helyi közösség 024/741-127-es vezetékes elérhetőségén jelentkezhetnek a segítségre szoruló polgárok (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

A hét minden napján reggel 7-től 12 óráig a helyi közösség 024/741-127-es vezetékes elérhetőségén jelentkezhetnek a segítségre szoruló polgárok (Kazinczy Paszterkó Diana felvétele)

– A helyi közösség otthont adott a Facebookon indult megmozdulás nyomán jelentkezett önkéntesek közös megbeszélésének. Az első egyeztetésen több, mint 40 helybéli, jó szándékú egyén jelent meg. Jelenleg az a helyzet egyébként, hogy a falubeli idősek nagy százalékának segítséget nyújtanak a családtagok, illetve – ha a hozzátartozók máshol élnek – az utcabeliek. Ebben a pillanatban egyébként 50-en jelezték felénk, hogy kérik az önkéntesek közreműködését a bevásárlás, gyógyszerek kiváltása alkalmával, ezeknek az egyéneknek – az általános gyakorlattal összhangban – biztosítjuk a helyi közösség által kiadott felhatalmazást – nyilatkozta Seffer, aki felhívta az érintettek figyelmét arra, hogy Bácskossuthfalván a hét minden napján reggel 7-től 12 óráig a helyi közösség 024/741-127-es vezetékes elérhetőségén jelentkezhetnek azok a polgárok, akik rászorulnak valamilyen formában a segítségre. Továbbá a 063-173-83-61-es vagy a 064-815-79-29-es mobilszámok is tárcsázhatóak.

Fazekas Róbert tanácselnök helyettes a fennállt helyzethez kapcsolódóan elmondta, hogy becsléseik szerint közel 300 olyan egyén él Bácskossuthfalván, akinek a családtagjai máshol élnek, és az életkoruknál, egészségügyi állapotuknál fogva igényelhetik az önkéntesek közreműködését. A helyi közösségben szervezett egyeztetésen segítő szándékkal elsősorban egyetemisták, középkorú egyének, többnyire felelősségteljes hölgyek jelentkeztek.

– Az akcióba bekapcsolódott több falubeli civil szervezet is a magánemberek mellett. A beosztásokat úgy alakítottuk, hogy ha lehet, egy önkéntes minél kevesebb rászorulóhoz menjen, minél kevesebb egyénnel érintkezzen – tudtuk meg a tanácselnök-helyettestől, aki elárulta azt is, hogy Bácskossuthfalván több magánvállalat is megmutatta humánus oldalát.

– A rendkívüli állapotra való tekintettel falunk egyik péksége jelezte, hogy díjmentesen kiszállítja a kenyeret az idősebb polgároknak, továbbá egy vegyeskereskedés hetente kétszer házhoz viszi a vásárlók megrendelését. Emellett egy fatelep is jelentkezett, hogy a korosabb vásárlók részére díjmentesen házhoz szállítja a gázt és a tüzelőanyagot. A szélesebb körű tájékoztatás érdekében érintett polgárainkat szórólapokon is igyekszünk megszólítani – ismertette Fazekas, aki elmondta azt is, hogy a jelenlegi helyzetben még inkább érezteti a hatását, hogy Bácskossuthfalván nem működik bankfiók, vagyis a polgárok többsége nem tud hozzáférni a pénzéhez.

– A kijárási tilalomban érintett krónikus beteg polgárok egyelőre kétségek között vannak, hogy az időpontra bejelentett egészségügyi vizsgálatokra elutazhatnak-e az adott egészségügyi intézménybe. Az egészségházunk egyébként csak délelőtt fogadja a sürgős eseteket, és a krónikus betegeket. Mindentől függetlenül a falu működik, a lakosság ellátottsága rendben van, az élelmiszer-üzletek, a fatelepek felszereltek, és a benzinkúton sincs áruhiány. Ebben a pillanatban amiből hiányunk van, azok a maszkok és a kesztyűk, ezeket várjuk Belgrádból a Rendkívüli Helyzetek Községi Törzskara közvetítésével – tudtuk meg Fazekas Róberttől.

Az illetékes belügyi szervektől kapott nemhivatalos információink szerint Bácskossuthfalva lakossága nem haladja meg az 5000 lelket, ezért a napközbeni kijárási tilalom a 70. életévüket betöltött polgárokra vonatkozik.