Bellye és a főhercegi birtok

Lábadi Károly: Bellye könyve

Mák Ferenc

2020. március 23., 18:19 >> 2020. március 23., 19:19

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Lábadi Károly a Drávaszög történetének és népéletének lelkes kutatója művelődéstörténeti monográfiái mellett Laskó, Kopács, Várdaróc, Sepse és Batina (Kiskőszeg) után most közzétette Bellye település történetét is. Bellye legkorábbi okleveles említése Billie-ként 1212-ből való, a rómaiak idején Novae és An Novas névvel szerepel a történetírásban, s a feltételezések szerint a Dráva jobb partján elterülő Mursa városának egyik római gyarmata lehetett. S bár a Dráva áradásai nyomán felettébb ingoványos és mocsaras volt a vidék, a légiók gyakran megfordultak errefelé, ennek emlékét őrzi a Bellyétől Eszék-alsóváros felé vezető út, melyet a környék lakói ma is Hadútnak neveznek.

Ama gyászos emlékű Mohácsi csatát megelőzően a felvonuló oszmán seregek elől a lakosság a környező mocsarakba menekült. A krónikák szerint „1526. augusztus 23-án, csütörtöki napon Szulimán tengernyi fő serege is az újonnan fölépített Dráva-hídon Eszéknél átkelt a folyón. Előtte való este azonban Eszéket is felgyújtották, hogy gróf Frangepán Kristóf katonái a szultánt hátba ne támadhassák”. Közel két évszázaddal később a törökkel vívott háborúkban kitűnt Savoyai Jenő herceg hadi érdemeiért – és nem mellesleg a kamara 25 ezer rajnai forintos tartozása törlesztéséért – kapta jutalmul Bellye települést a környező falvakkal együtt. Lábadi Károly kiemelte: „A 27 alsó-baranyai község a hosszú török uralom után, a 18. század elején a hódoltsági területen kialakult jelentős birtoktesttel rendelkező uradalomként szerepel, melynek Bellye lett a központja.” A birtok Savoyai 1736-ban bekövetkezett halála után visszaszállt az udvari kamarára, majd 1780-tól a Habsburgok hitbizományává vált.

Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége, Bellye, 2019, 312 oldal

Miután a török elvonult, a lakosság végre nyugalomra számított, ám újabb zaklatásoknak lett kitéve, Baranyát ekkortájt mind a rác, mind a kuruc csapatok könyörtelenül végigdúlták. Az 1712. évi Conscriptio Domestica lapjain a Duna–Dráva szöge valamennyi falujánál olvashatunk bejegyzéseket a véres rablásokról, az állatállomány elhajtásáról, a házak felégetéséről, a férfilakosság megtizedeléséről, a nők és gyerekek legyilkolásáról. „A kuruc sem kímélte a magyart, csakúgy mint a rác, ahogy nem kímélte a katolikus délszlávot sem. A magyar lakosságú Bellyén, Csúzán, Hercegszőlősön, Karancson a rácok dúlásáról számoltak be, ugyanakkor Várdaróc és Laskó magyar lakói között a kurucok kegyetlenkedtek” – emelte ki könyvében Lábadi Károly. A hódoltság idején, a szakadatlan háborúk során a lakosság nemzetiségi összetétele jelentősen megváltozott, az 1766. évi felmérések szerint a birtokhoz tartozó 28 faluból nyolcban horvátok, négyben németek, kettőben szerbek, hétben vegyes lakosság élt, a magyarok mindössze hét települést tekinthettek a sajátjuknak. A népesség a határt közösen használta, földművelés helyett azonban jószerével állattartásból-legeltetésből és halászatból élt. A XVIII. század közepén kincstári javaslat született Bellye szabad királyi várossá nyilvánítására, az 1767. október 14-én kiadott uralkodói leirat azonban a következő indoklással utasította el: „Bellye még nem is mezőváros, kereskedők, iparosok nincsenek, a lakosság inkább mezőgazdasággal foglalkozik, iparűzésre nem lehet őket rávenni.” Ennél sokkal derűsebb Budai Ferenc Baranya Vármegye Topographiai és Históriai Leírása című beszámolója, mely 1820-ban a Tudományos Gyűjteményben jelent meg. Eszerint: „Igen gazdag Uradalom ez. Vagynak kövér szántóföldei, nemes bortermő Hegyei, makkos Erdei, gazdag halászatú Tavai, mérsékelt Legelője, egy szóval mindene. Lakosai nagyobb részről Magyarok, kisebb részben Németek és Rátzok, kik vallásra nézve R. Catholicusok, Reformátusok és nem egyesült ó Hitűek. Mostani Földes Ura Albert Cs. R. Fő Hertzeg ő Magassága.” A 2860 holdas főhercegi birtok fénykora a kiegyezést követő évtizedekben teljesedett ki, s „nemcsak az ország, hanem európai mércével mérve is a legkorszerűbbek közé” tartozott, ekkor szerveződött meg a polgári társadalom, s a közjó szolgálatára iskolák létesültek egyletek, társaskörök alakultak.

Bellye a Dráva ártere feletti löszplatóra épült, ezért a lakosság javait gyakran pusztították az áradások, hol a Dráva, hol a Duna vize, hol a fel-feltörő belvizek öntötték el a házakat. A falut körülvevő erdőségben a legnemesebb fafajták találhatók, közöttük a tölgyfa is, egy 1324-ben keletkezett oklevél Bellye határában Harazty-erdőt emleget, az „ad silvas Chererdeu dictam” kifejezés pedig a csererdőre utal. Lábadi Károly a táj lakóinak archaikus népi emlékezete mellett A teremtő képzelet lenyomatai – a főkötők című fejezetében a hagyományos népi öltözködés részleteit is bemutatta, szólt az ünneplő női viselet igen díszes elemeiről, a szíves-lóherés-leveles, a szegfű-tulipános, és a háromrózsás-lóherés „vastagvarrásos” mintákról is. Még őrzi az emlékezet az 1882. szeptember 23-án bekövetkezett tragédia részleteit, amikor a vasúti szerelvény alatt az eszéki Dráva-híd leszakadt, s huszonkilenc huszár a folyóban lelte halálát. Ennek emlékét így örökítette meg a ponyván terjesztett ballada, melyet Drávaszög-szerte és Szlavóniában is ismertek. „Dráva partján megy a gőzős Pécs felé, / Sok magyar huszár halált ott lelé: / Kit meg nem ölt Boszniában a gojó, / Eltemette a sebes Dráva fojó.”

Lábadi Károly Bellye könyve című munkája a tudós 70. születésnapja alkalmából látott napvilágot. Az ünnep alkalmából Micheli Tünde az Eszéken megjelenő Új Magyar Képes Újság 2020. február 6-i számában megjelent Újabb falumonográfia Lábadi Károlytól című írásában így köszöntötte a könyv íróját: „Lábadi Károlynak minden könyve kimeríthetetlen kincsesbányája az emlékekben és hagyományokban gazdag vidékünknek. Neki köszönhető, hogy a Drávaszög és magyarsága a népélet, a művelődés- és egyháztörténet tekintetében a Kárpát-medence egyik legjobban feltárt kistája lett. Tudományos tevékenysége nemcsak a horvátországi magyarság számára fontos mérföldkő, hanem a vidék Kárpát-medencei megismertetésében is űrt töltött ki.” Lábadi Károly közel negyven kötetes életművével hatalmas értéket tett le a horvátországi és az egyetemes magyarság szellemi asztalára.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége