2024. március 29., péntek

A községi közigazgatás információi

A topolyai község Rendkívüli Helyzetek Törzskarának határozata értelmében a községi közigazgatás létrehozta azt a központot, melyen keresztül a polgárok kapcsolatot teremthetnek és információkat kaphatnak ügyes-bajos dolgaik intézésében. A központ 7 és 20 óra között hívható a következő telefonszámon: 064 8 624 473. Amennyiben a helyzet indokolttá teszi, a közeljövőben újabb elérhetőséget, azaz további telefonszámokat is meghatároznak.

Tájékoztatjuk Topolya község polgárait, hogy a Községi Közigazgatási Hivatal ügyfélszolgálata, a rendkívüli állapot kihirdetéséről szóló határozat által bevezetett intézkedéseket és korlátozásokat figyelembe véve, telefonos ügyfélszolgálatként működik.
Azok az ügyfelek, akiknek anyakönyvi kivonatra, illetve állampolgársági bizonyítványra van szükségük, érdeklődjenek a 024/715-480-as telefonszámon.
A maticar@btopola.org.rs e-mail-címre kell elküldeni a szükséges adatokat (az igénylő neve és vezetékneve, születési éve, a felhasználás célja és postacím, amelyre a postás a dokumentumot kézbesíteni tudja). Az illetékeket a postaköltséggel együtt a postásnak kell fizetni. Az illetékek összegéről szintén a 024/715-480-as telefonszámon tájékozódhatnak.