2024. március 28., csütörtök

Hatóságok őrizte csend és magány

Szabadkán szigorúan felügyelik az éjszakai kijárási tilalmat

Az íráshoz fotógaléria kapcsolódik, amely itt érhető el

Szabadka, valamivel este fél kilenc után. Ezen sorok írója szinte éppen csak kilépett lakásának ajtaján és elővette telefonját, hogy elkezdjen fényképeket készíteni a csendbe burkolódzó városról, amikor egy villogó rendőrautó áll meg mellette, abból három rendőr ugrik ki – szó sincsen a hírhedt újságírói túlzásról – és szinte egyszerre szegezik neki a kérdést, hogy mit keres ilyenkor az utcán, amikor nyolc óra óta senki nem hagyhatja el az otthonát. Határozottak, mégis kedvesek és türelmesek. Az újságíró elmondja, hogy az őt foglalkoztató médiaház a szerb kormány megkeresésére reagálva összeírta azon alkalmazottainak a névsorát, akiknek a munkájára a kijárási tilalom ideje alatt is szüksége van, vagy lehet. "Van-e írásos engedélye" – kérdezik, ezt a megszeppent újságíró azonban nem tudja átadni, mivel ilyen nem érkezett a kormánytól, annyit tud, hogy aki felkerült a listára, azt a helyileg illetékes rendőrparancsnokság nyilvántartásba vette és ennek mentén munkavégzés céljából szabadon közlekedhet a kijárási tilalom ideje alatt. Igen, hallottak ilyenről – mondják –, ám úgy tudják, hogy a rendszer csak péntek este kezd el működni, de tesznek egy próbát, hátha már most életképes a digitális rendszer – teszik hozzá. És most következik a legnagyobb meglepetés ezen sorok írója számára: a rendszer működik. A rendőrparancsnokság munkatársa telefonon erősítette meg, hogy ez az újságíró nem szeg törvényt. Már csak azzal kapcsolatos csodálkozásukat fejezték ki búcsúzóul a Belügyminisztérium munkatársai, hogy vajon mi érdekes van számomra, vagy a Magyar Szó számára a kihalt Szabadkában. Mondtam, hogy remélhetőleg éppen ez lehet izgalmas az olvasó számára, bár az is tény, hogy soha nem tudni, végül mi nyeri el a tetszését, vagy legalább az érdeklődését.

Fotó: Pesevszki Evelyn

Fotó: Pesevszki Evelyn

Mindez, a folyamat és a beszélgetés egyaránt, a város központjában tett másfél órás séta ideje alatt ötször ismétlődött meg egyenruhás rendőrökkel és ugyanannyiszor civilben járőröző rendőrökkel. Mielőtt mindez panasznak tűnne, fontos hozzátenni, hogy mindannyian előzékenyek és jóindulatúak voltak, egyikük még hosszasan el is beszélgetett lapunk újságírójával. Elsősorban arról, hogy mivel a polgárok a rendőrökkel találkoznak közvetlenül, ők azok, akikre rázúdítják összes bajukat, vagy a rendkívüli állapot kapcsán felmerülő kérdéseiket, esetleg panaszaikat. A taxisofőrök állítólag különösen elcsüggedtek, amikor megtudták, hogy a kijárási tilalom ideje alatt ők sem közlekedhetnek, pedig igény lenne rá, sokan dolgoznak a városban harmadik műszakban, tette hozzá a beszédes rendőr, rámutatván egy távolodó kerékpárosra, aki állítólag éppen a Masterplastba igyekezett. Vele már tegnap találkozott, munkáltatójától megkapta a kijárást lehetővé tevő bizonylatot, teszi hozzá.

A rendőri jelenlét fokozottsága szinte lehetetlenné teszi, hogy bárki észrevétlenül próbáljon közlekedni a tilalom ideje alatt. Egyébként úgy tűnt, hogy ezt csak kevesen próbálták megtenni, azaz akárkit megállítottak a rendőrök, mindenkinek volt kijárási engedélye, lapunk újságírója nem volt „törvényszegés" fül- és szemtanúja, leszámítva azt a két cicát, akik hangtalan léptekkel suhantak át az úton – a piroson –, feltehetőleg engedély nélkül.

Szokatlan látvány fogadja azokat a kiváltságosokat, akik a kijárási tilalom ellenére is az utcákon lehetnek az esti órákban. A mostanihoz hasonló kellemes tavaszi időben feltehetőleg sokan sétálnának a városközpontban, mások valamelyik kávézó kerthelyiségében múlatnák az idejüket, a fák egyelőre kopár ágai alatt megbújó padokon esetleg szerelmespárok végtagjai gabalyodnának egymásba, mások talán futni indulnának a sétaerdőbe, most viszont csend uralja a várost, csak néhány ablakból szűrődött ki hangosabb zene hangja. Szép volt a város, a kicsit kopottas, ám mégis méltóságteljes hölgy. Olyan arcát mutatta, amit csak ritkán és kevesen láthatunk. A kiváltságosok, vagy azok, akik valóban látnak, nemcsak néznek. „Csönd, – lomhán szinte lábrakap / s mászik a súroló kefe; / fölötte egy kis faldarab / azon tünődik, hulljon-e. /S olajos rongyokban az égen / megáll, sóhajt az éj; / leül a város szélinél. / Megindul ingón át a téren; / egy kevés holdat gyújt, hogy égjen."