2024. március 28., csütörtök
CÍMLAPTÖRTÉNET

Ahová a vörös postakocsi begurul

Krúdy Gyula A vörös postakocsi című regénye alapján készült előadást Lénárd Róbert rendezésében láthatja a közönség, melyet az Újvidéki Művészeti Akadémia harmadéves hallgatói – Budinčević Krisztián, Dedovity Tomity Dina, Dudás Dániel, Grgić Nikoletta, Horváth Blanka, László Roland, Magyar Zsófia és Tóth Dániel – visznek színre. A színinövendékek László Sándor osztályvezető tanár úr engedélyével láttak munkához.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

A színpad most az a hely, amelyen az álmodozás jelen van, amelyen emberi arcok, alakok, hangok, ismerősök és ismeretlenek, okosak és ostobák találkoznak, amelyen beleássuk magunkat az emlékezetbe, egy igazi emlékkavalkádba…

Az előadásban melyik karaktert személyesíted meg?

Dudás Dániel: Alvinczy Eduárdot alakítom, ő a vörös postakocsi tulajdonosa. Mindenképp kihívásnak éltem meg, amikor megkaptam ezt a szerepet, mert Eduárd egy nagyon büszke ember, akinek mindene megvan és nagyon jól él, ami nem azt jelenti, hogy teljes egészében boldog, mert ezáltal, hogy mindene megvan, kicsit unalmas az élete. A nők bolondulnak érte, kicsit furcsállottam is, amikor megkaptam ezt a szerepet, mivel én alkatomból kifolyólag nem kapok ilyen szerepeket. Talán ettől féltem a legjobban, de végül is rájöttem, hogy a színházban ez nem úgy működik, mint az életben, mert itt a többiek játsszák el, hogy jól nézek ki, és bejövök nekik.

Tóth Dániel: Rezeda Kázmért személyesítem meg, vagyis az ő idősebbik énjét, aki a történet úgymond jelenében szerepel, ami igazából nem is a jelene... de ezt hagyjuk a nézőkre, majd meglátják! Meg kellett keresni az embert a szerep mögött. Úgy érzem, hogy nagyon sok hasonlóság, de nagyon sok különbség is van kettőnk között. Egyrészt, mint minden embernek, neki is megvannak a korlátai, és a legfőbb korlátja önmaga, ezért nem tud egyes lépéseket megtenni, amelyek folyamatosan akadályozzák és a végzetébe hajtják ezt az embert. Ezeket kellett megtalálnom önmagamban is, és egyesíteni a szereppel.

Magyar Zsófia: Horváth Klára karakterét személyesítem meg, aki egy drámai színésznő. Érdekes volt! Amikor elolvastam a művet, akkor rá gondoltam, mint szerepre. Nagyon megörültem amikor megkaptam ezt a szerepet. Azután próbáltam az ő szemszögéből nézni a világot, vagy olyan pontokat keresni a saját életemben, amelyek megegyeznek.

Horváth Blanka: Urbanovicsnét, a főszereplők gazdag, Horvátországban élő nagynénijét alakítom, ő az egyetlen karakter, aki nem úgy él, mint a többiek.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

Az összes karakterre az jellemző, hogy inkább álmodoznak, de nem csinálnak semmit. Urbanovicsné az egyetlen, aki nagyon falja az életet, a férfiakat, hangos, szétzúzza mindenkinek a hétköznapjait... Egy atombomba a nő! Ilics Ivánt, meg Bertát, a fiatal Rezeda szerelmét is játszom, és az egyik Dideri lányt is.

Grgić Nikoletta: Szilvia, egy fiatal lánynak a szerepét kaptam, ő Klárával él együtt. Karakterében számomra az a legszimpatikusabb, hogy ő az egyetlen, aki ki mert állni a sorból, és aki úgy dönt, hogy változtat.

Budinčević Krisztián: Bonifácz Bélát, a nihilistát személyesítem meg. Ő az a karakter, akit ha kiveszünk a történetből, az akkor is megy tovább, ő az a személy, aki szeretne a rendszer ellen tenni valamit, de mivel az túl fáradalmas, ezért ő szóval lázad. Nekem nagyon tetszik ez az alak! Valahogy ő lóg ki legjobban a sorból mindenki közül, esetleg Madame Louise.

László Roland: Több karaktert személyesítek meg, de a fő karakter Rezeda Kázmér ifjú énje. Rengeteg segítséget kaptam a rendezőtől Rezeda szerepéhez. Véleményem szerint én nem ilyen karakter vagyok, mint a Rezeda, de nagyon különbözik a fiatal énje az időstől, kicsit túlgondolja a dolgokat, talán ez a túlgondolás a közös bennünk.

Dedovity Tomity Dina: Nagyon sok karaktert személyesítek meg. Játszok egy Madame-ot, egy jósnőt, egy Dideri Dir nevű költőnőt, egy versenylovat és egy kislányt is megszemélyesítek. Ezek nagyon különböző karakterek, és egyik sem áll hozzám kimondottan közel.

Milyen tanulságot vontál le a történetből, és azt tudod-e alkalmazni?

D. D.: A történetből talán nehéz tanulságot levonni, mert elég szerteágazó. Talán alkalmazni tudom a karakter önbizalmát, amiből meríteni tudok, amire szükségem lenne az életben is, a talpraesettséget, amelyből tanulhatnék én is.

T. D.: Jó lenne alkalmazni, hogy az ember egyetlen igazi nagy gátja önmaga, és szerintem ritka az, amikor ezt valaki meg tudja lépni. Ezek általában a sikeres emberek, ők a példaképeink.

M. Zs.: Az én karakteremmel kapcsolatban azt a tanulságot tudom levonni, hogy attól, hogy egy nagyváros vonzónak tűnik – ebben az esetben Budapest –, még nem biztos, hogy az úgy van, ahogy mi elképzeljük.

H. B.: A darab egy nosztalgikus, régi mű, Krúdy idejéből, az egész regény korrajzként van megírva, ennek ellenére a mű üzenete a jelenre is vonatkozik. A benne lévő emberek nem tudnak élni, folyton álmodoznak, reménykednek, ez a mai létre is jellemző, hogy nem tudunk élni, hogy kiégve, közönyösen éljük meg a mindennapjainkat, és közben filmeket és darabokat nézünk, amelyekben minden sokkal túlfűtöttebb és izgalmasabb. Várjuk a nagy semmit, és közben elmúlik az életünk, megöregszünk és nem éltünk.

G. N.: A történetből megtanultam, hogy ha valami történik, akkor azt hogy ne csináljam.

B. K.: Észrevettem, hogy az álmodozás a mai emberek életében is jelen van, éppen úgy mint régen. Olyan álmaink, asszociációink vannak, amelyek lehet meg sem történtek, de mégis beleringatjuk magunkat ezekbe a dolgokba. A darabból leszűrtem, hogy nem figyelünk arra, ami előttünk van és ami fontos.

L. R.: Mivel nem ebben a korban játszódik, a szöveg annyira idegen a mai fülnek, hogy így konkrétan nem tudnék semmit átvinni a jelenre belőle.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

D. T. D.: Az előadás tanulsága az, hogy ha egy percig nem figyelsz, akkor nem fogsz érteni semmit (nevet)!

Melyik az a tevékenység, amelyet sosem hagysz ki előadás előtt?

D. D.: Nincs olyan teendő, amit szándékosan, eltervezetten, minden előadás előtt meg kell csinálnom. Általában előadás előtt meg kell innom egy kávét, nem azért, mert fáradt vagyok, hanem azért, mert egy kávé, cigi kíséretében mindig lenyugtat. Nagyon szeretek előadás előtt ücsörögni valahol, akár a színpad mellett, akár a nézőtéren. Nagyon sokszor ki szoktam oda ülni, és azon gondolkodom, mit kell majd csinálnom, vagy a szerepemen gondolkodom.

T. D.: Igazából amíg dohányoztam, megkerestem azt az időt és helyet, ahol egymagamban el tudtam szívni egy cigarettát, kiüríteni a fejemet, és lenyugtatni magam. Amióta ez nincs, azóta csak idegesen járkálok fel-alá, és mondom a szöveget.

M. Zs.: Ilyen nem nagyon van. Szeretem azt, amikor útban a színház felé átgondolom, hogy mi a mai feladatom, mikor, hol és mit csinálok.

H. B.: Ha az előadás előtt van szabadidőnk, akkor megpróbálok egész nap semmit sem csinálni, nem eszek sokat, és mindenfajta zenét hallgatok, hogy mindenfajta hangulat átmenjen rajtam, és teljesen kiürüljek.

G. N.: Előadás előtt beszédgyakorlatozunk az osztállyal... Ez a Tanyaszínházban alakult ki. Nagyon jó, mert, ilyenkor pozitív értelemben húzzuk egymást.

B. K.: Megeszek egy csokoládét. Még amatőr koromból hoztam ezt a szokást.

L. R.: Elvonulok, leülök, és megpróbálom olyan használható szintre visszahúzni a lámpalázat, mert szerintem ha lámpaláz nélkül megy be valaki a színpadra, akkor nem elég fontos számára a darab.

D. T. D.: Bebeszélek és hangadást csinálok, mivel a hangterjedelmem igen szűk, és halkabb is vagyok az átlagnál, ez megnehezíti a dolgom a színpadon.

Melyik hollywoodi színésszel játszanál együtt egy filmben, melyik lenne az a film és miért?

D. D.: Ilyen nincs.

T. D.: Igazából már nem játszhatok vele, mert én Robin Williams-szel szeretnék együtt játszani, ha jól emlékszem Játékháború a film címe, ez gyermekkorom legkedvesebb filmje, és ő a legkedvesebb színészem.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

M. Zs.: Nem tudnom, mivel nagyon sok van, és nem tudnék egyet sem kiemelni.

H. B.: Nem játszanék filmben, nagyon messzire elkerülöm a forgatásokat. Én nagyon szeretem a filmeket és ahogy a színészek benne játszanak, de nem az én világom. Nagyon feszengek kamerák előtt.

G. N.: Ha az utóbbi egy évet nézzük, akkor a Hawkins Felix-szel játszanék együtt, de szerintem ő egy hatalmas falat, mondjuk azért nem játszanék vele együtt, mert nem mernék (nevet). Azért nem tudok erre válaszolni, mert mindenki lejátszana, vagy nem tudom, hogy lehet-e mellettük érvényesülni.

B. K.: Minddel (nevet). Nyilván, ha lenne ilyen lehetőség, nem válogatnék. Sőt, még egy animációs filmben is szívesen játszanék, az nagyon érdekes lehet, vagy akár szinkronszínésznek lenni! Egyébként, ha filmről van szó, akkor vígjátékban játszanék szívesen. Gyerekkoromban Jackie Chan volt a példaképem, játszanék vele egyik filmjében!

L. R.: Mindenképpen egy új filmben játszanék, nagy klasszikus, idős színésszel játszanék szívesen együtt, akinek sok tapasztalata van, már csak azért, hogy ellessek tőlük dolgokat. Például Anthony Hopkinsszel, Robert De Niróval, Al Pacinóval nem lenne rossz együtt játszani. Mondjuk Hawkins Felix is nagyon megfogott.

D. T. D.: Hát bármelyikben! Hát ezt ki nem szeretné?! (nevet)

Az előadást március 4-én mutatták be az Újvidéki Színházban, legközelebb március 30-án nézhetik meg az érdeklődők.