2024. március 28., csütörtök

Képtárlátogatás otthonról

A szabadkai Kortárs Galéria online formában mutatja be a kiállított műveket

A járványhelyzetre való tekintettel bevezetett intézkedések miatt a szabadkai Kortárs Galéria online formában mutatja be a kiállított alkotásokat. Erről számolt be a lapunknak Blaskó Árpád, a Kortárs Galéria igazgatója:

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

– Tegnap megnyitottuk a online galériánkat, a Facebook- és az Instagram- oldalunkon. Mindennap egy-egy alkotást mutatunk be a Művésznők című tárlatból, amelyet a galériánk gyűjteményéből kiemelt művekből állítottunk össze. Nemcsak a képek lesznek megjelenítve, hanem az általános információk, emellett pedig érdekességek is az alkotásokról, valamint a művészekről. Ez nemcsak a Művésznők című tárlatra, hanem Andreja Petraković Szoba című kiállítására is vonatkozik. Tegnap ennek megnyitójáról is feltöltöttünk hangulatképeket. Tulajdonképpen mindkét kiállítás még közönség előtt nyílt meg, viszont ezután már nem sokan láthatták a műveket. Online módon műhelymunkákat is közvetítünk majd az elkövetkező napokban, időszakban. Mindegyik kiállításunknak megvan egyfajta stratégiai folyamata, amelynek része például a beszélgetés az alkotókkal, a pedagógiai programunk, a gyerekekkel vagy idősebbekkel folytatott műhelymunkáink is, de most tekintettel a kialakult helyzetre, ezeket is megpróbáljuk online megoldani. A beszélgetéseket például nem közönség előtt tartjuk, hanem a Facebookon élőben közvetítjük majd, amelyek során akár azonnal kérdéseket is feltehetnek a nézők. Hasonlóképpen igyekszünk élvezetessé tenni a műhelymunkáinkat is, erről Jasmina Jovančić Vidakovićtyal, a képzőművészeti pedagógusunkkal egyeztetünk. Arról is folynak az egyeztetések, hogy ezekre mikor kerül sor, a beszélgetések esetében például függ attól is, hogy mikor érnek rá a művésznők, és persze alkalmazkodnánk a távoktatáshoz is. Olyan időpontokat szeretnénk találni, amikor ez kikapcsolódást jelenthet ebben a nehéz időszakban. Ez a módszer sajnos nem hozza vissza azt az élményt, mint amikor élőben, a galériában látunk egy-egy művet, úgyhogy nagy valószínűséggel ez a két kiállítás megvárja a közönségünket, ha majd újból megnyithatjuk a kapuinkat. A virtuális betekintő, részünkről inkább egy kis ízelítő és nem helyettesítés. Reméljük, hogy amikor elmúlik a veszély, a képzőművészet-kedvelők eljönnek megtekinteni a műveket a saját pompájukban, élőben – tudtuk meg Blaskó Árpádtól, akinek elmondása szerint virtuális galérialátogatást is tervbe vettek. 

– A továbbiakban a tervek között szerepel, hogy egy valódi virtuális sétát valósítsunk meg az épületben, a kiállítótermeinkben. Ily módon lehetne meglátni azt, hogy a galériánkban hogyan mutatnak ezek az alkotások, a festmények, a szobrok. Teljes erővel azon vagyunk, hogy ez létrejöjjön és a műveket a virtuális keretek közt hasonlóan lehessen megtekinteni, mint élőben. Amint pedig arra újból lehetőség mutatkozik, nagy szeretettel várjuk majd a közönséget – mondta Blaskó Árpád.

Nyitókép: Fotó: Gergely Árpád