2024. április 19., péntek

A szükségletek nyilvántartásba vétele

A Vöröskereszt önkénteseivel segítenek a 65 évnél idősebb polgároknak

Szabadka Város válságstábja hétfői határozatának alapján a Városi Közigazgatás létrehozta Hívóközpontját, melynek elsődleges célja a 65 évnél idősebb polgártársak szükségleteinek nyilvántartásba vétele. A 024/636-136-os telefonszám 8-tól 20 óráig hívható, illetve egy e-mail- címet (covid19@subotica.rs) is létrehoztak, ahol a polgárok elektronikus leveleit fogadják. Az alapvető adatok megadását követően a polgárok a fenti elérhetőségeken jelenthetik, hogy milyen segítségre lenne szükségük a rendkívüli állapot ideje alatt.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

„A Városi Közigazgatás lehetőségeihez mérten mindent megtesz, hogy a Vöröskereszt önkéntesei segítségével, saját kapacitásainak igénybe vételével biztosítsa az élelmiszerek, a gyógyszerek eljuttatását, az orvosi segítségnyújtást idős polgártársaink lakcímén” – áll a Városi Közigazgatás szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A Hívóközpont tájékoztatást is nyújt a rendkívüli állapot idején hatályos különintézkedésekről. Kérik, hogy a Hívóközponttól azok a 65 évesnél idősebb polgárok kérjenek segítséget, akik más módon nem tudnak élelmiszerhez, gyógyszerhez vagy orvosi vizsgálathoz jutni. Magyar nyelven is hívható a telefonszám, illetve írható üzenet. Mindazok, akiknek módjukban áll ezeket a szükségleteket hozzátartozóik, barátaik és szomszédaik segítségével kielégíteni, tegyék ezt meg. Csak így teszik lehetővé, hogy a segítség eljusson a leginkább rászorultakhoz. Ugyanakkor arra kérik a polgárokat, hogy sürgős egészségügyi segítség esetén kizárólag a Mentőszolgálatot hívják a 194-es telefonszámon.

A Városi Közigazgatás minden erőforrásának a teljes bevetését szavatolja, akárcsak az igények szerb, magyar és horvát nyelven történő nyilvántartásba vételét. A beérkezett igények teljesítésének gyorsasága és mértéke, a segítségnyújtás megvalósítása a város intézményeinek a kapacitásaitól, a Vöröskereszttől, más szervezetektől, valamint a rendkívüli állapot kezelésébe bevont egyénektől függ.