2024. április 20., szombat

Ne most vívjunk politikai csatákat!

A választások elhalasztásáról folytatott megbeszélést a rendkívüli állapot bevezetésének fényében az államvezetőség és az ellenzék
A választások kapcsán tartott mai belgrádi kerekasztal résztvevői tárgyalnak (Fotó: Beta)

A választások kapcsán tartott mai belgrádi kerekasztal résztvevői tárgyalnak (Fotó: Beta)

Az április 26-ára kiírt választásokon indulni kívánó listák, pártok, koalíciók, polgárok csoportjainak képviselőivel találkozott ma koraeste a Szerbia Palotában Aleksandar Vučić köztársasági elnök, miután korábbi nyilatkozataiban többször is utalt arra, hogy a koronavírus terjedése miatt előállt helyzet, a rendkívüli állapot bevezetése miatt érdemes lenne fontolóra venni a meghirdetett köztársasági parlamenti, tartományi parlamenti és helyhatósági választások elhalasztását. A hírügynökségi beszámolók alapján teljes egyetértés alakult ki a megbeszélésen annak kapcsán, hogy a választásokat legalább egy hónappal későbbre kell halasztani. A politikai szervezetek már korábban töröltek eseménynaptáraikból minden olyan nagygyűlést, összejövetelt, választási rendezvényt, melyen nagyobb számú polgár jelent volna meg a fertőzés megfékezése érdekében. A helyszínen az ellenzék tagjai azt mondták, a jelen pillanatban fontosabb a polgárok egészségének a megőrzése a választási ciklusnál. Aleksandar Šapić, a Szerb Hazafias Szövetség (SPAS) vezetője úgy fogalmazott, nem lehet ellenzéke a saját országának és népének, megbízik az államvezetőség döntésében, mely nála bizonyára relevánsabb információkkal rendelkezik. Miloš Jovanović, a Szerbiai Demokrata Párt elnöke elmondta, az a legfontosabb, hogy a listák egyforma bánásmódban részesüljenek most és később is, majd hozzáfűzte, ez az idő most nem alkalmas a politikai mérkőzések megvívására.

A megbeszélésen az ellenzék tagjai közül jelen voltak a Szerbia 21, az Új Párt és más szervezetek képviselői is. Zoran Živković, az Új Párt elnöke úgy ítélte meg, a hatalom későn vezette be a rendkívüli állapotot, de a mulasztás megfelelő rendelkezésekkel még mindig pótolható. Amellett szólt, hogy minden döntést a szakma és ne a politika hozzon meg. Szerinte a rendkívüli állapotban nem lehet szavazás, annak pedig el kell tartania, amíg csak az Egészségügyi Világszervezet szerint pandémiának nevezhető a járvány.

A Köztársasági Választási Bizottság is arról hozott döntést utolsó ülésén, hogy a rendkívüli állapotra vonatkozó határozattal összhangban felfüggesztenek minden választási- és kampánytevékenységet, ameddig a rendkívüli állapotra vonatkozó döntés hatályban marad.

Vladimir Dimitrijević, a választási bizottság elnöke közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy az intézkedésre a koronavírus terjedése miatt mutatkozott szükség. Döntöttek arról is, hogy az eddig elvégzett munkát, a támogatói aláírások gyűjtését, illetve az átadott és kihirdetett listákat nem nyilvánítják semmisnek.

Az április 26-ára kiírt általános szavazással kapcsolatos választási folyamat a rendkívüli állapot felfüggesztését követően folytatódik.