2024. március 29., péntek

Pásztor István: Egy olyan rendszer kialakításán dolgozunk, amely segít az időseknek ebben a helyzetben

A kormányzat meghozza a döntéseket, az élet pedig olyan helyzeteket teremt, amelyekre nincsenek szabályok. Ezért kell kombinálni az alapvető célkitűzéseket és a józan paraszti észt.

Ezt nyilatkozta a Szabadkai Magyar Rádió reggeli műsorában Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kiemelte: most az élet megváltozik, de mindenkinek felelősségteljesen kell viselkednie, betartva a rendkívüli állapotra meghatározott intézkedéseket. Kiemelte: hamarosan megszervezik azt a rendszert, amely lehetővé teszi, hogy ellássák azokat, akik most nem hagyhatják el otthonaikat.
- Racionálisan kell viselkedni, odafigyelve önmagunkra és egymásra, betartva a józan paraszti ész által diktált szabályokat. Ez a rendkívüliség a helyzetben - így fogalmazott a koronavírus terjedésének megfékezése miatt bevezetett rendkívüli állapot kapcsán Pásztor István.

A VMSZ elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában elmondta: meg kell teremteni az új viselkedési szabályokat, amelyek összhangban vannak azzal a céllal, ami miatt bevezették a rendkívüli intézkedéseket.

Kiemelte: azon dolgoznak, hogy Vajdaság területén megoldják az ellátását azoknak, akik most nem hagyhatják el otthonaikat.
- Szeretnénk felállítani egy olyan rendszert, amelyben önkéntesek segítenek azoknak, akik nem tudnak kimenni az utcára, mert a szabályok szerint nem szabad nekik. Olyan nagyobb elemi iskolásokat, olyan középiskolásokat, olyan fiatalokat, olyan nem annyira fiatalokat keresünk meg, akiknek energiájuk van, hogy a környezetükben lévő idősebbeket segítsék, bevásároljanak, patikába elmenjenek, hogy legyen, aki rájuk nyitja az ajtót, vagy legalábbis aki beszól, beszél, aki az alapvető dolgokat elintézi. Szerintem ez nagyon fontos – magyarázta a VMSZ elnöke.

Pásztor elmondta, most másképp alakul az élet, mint ahogy azt az emberek megszokták. A Magyarországon tanulók hétköznapjai is megváltoztak. Véleménye szerint azonban semmi akadálya, hogy az ott tanulók hazajöjjenek, mert az iskolák ott is bezártak. Azoknak a munkavállalóknak, akik pedig a két ország között ingáznak, felelősségteljesen kell viselkedniük.
- Az ingázókkal sajnos az a helyzet, hogy azt fel kell függeszteni. A határ mindkét oldala gyakorlatilag le van zárva. Az állampolgárok hazamehetnek. Igaz, hogy nekünk útlevelünk van, és mindkét országban állampolgárok vagyunk, de az állampolgárság mellett a hazajövőnek kötelessége betartani a karanténra vonatkozó szabályokat – véli a VMSZ elnöke.

Az idei tanév gyakorlatilag befejeződött, és egész biztosan nem fog megismétlődni - hangsúlyozta Pásztor István. Kifejtette: a magyarul oktató tanárok felkészültek és megtalálják majd a módját annak, hogy átadják a gyerekeknek azt a tananyagot, amelyet el kell sajátítaniuk. A modern elemeket magába foglaló új rendszer pedig, amelyről folyamatosan egyeztetnek az érintettek, pár nap múlva beindulhat.