2024. április 19., péntek

Pásztor István: Vigyázzunk az idősekre!

A VMSZ mozgósítja tagságát, hogy segítségére legyen a legveszélyeztetettebbeknek

Mai sajtótájékoztatóján Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a rendkívüli állapot vasárnap este történt elrendelésére reagált, kiemelve, hogy bármennyire is megváltoztatják az emberek mindennapjait az ennek nyomán kialakuló körülmények, az államvezetés felhatalmazottjai megfelelő döntést hoztak, hiszen mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy megálljon a vírus terjedése.

Pásztor István (Fotó: Gergely Árpád)

Pásztor István (Fotó: Gergely Árpád)

– A helyzetet komolyan kell venni. Ez nem azt jelenti, hogy indokolt a pánik, ám a helyzetet nem szabad félvállról venni. A körülmények megfelelő megélése, a foganatosított intézkedések betartása képes megállítani a fertőzés terjedését. A vírus elsősorban a legidősebbeket veszélyezteti. Ezért fontos, hogy a saját közegében mindenki megértesse az idősekkel, hogy elsősorban nekik fontos betartaniuk a szabályokat – fogalmazott Pásztor István, elmondván, hogy ebből a szempontból személyesen is érintett, hiszen édesanyja 87 éves, továbbra is aktív, templomba, boltba és piacra jár, az udvarban tesz-vesz. „Reggel felhívtam édesanyámat és elmondtam neki, hogy ahhoz, hogy én és mindenki más nyugodt lélekkel végezhessük a munkánkat, őt kell biztonságban tudnunk. Az a fontos, hogy addig, amíg nem állapodunk meg másképpen, nem hagyhatja el a ház udvarát. Megígérte, hogy így jár el. Mindannyiunknak az a feladata, hogy ugyanezt elmondjuk koros hozzátartozóinknak" – emelte ki Pásztor István.

A pártelnök arról biztosította a közvéleményt, hogy a VMSZ nem politikai helyzetként éli meg a jelenlegi helyzetet, így nem kíván politikai pontszerzés céljából visszaélni vele. Mint bejelentette honlapján a VMSZ, orvosok közreműködésével tájékoztató kampányt indít a koronavírus témájában, annak céljával, hogy a releváns értesülések idejében és folyamatosan eljussanak a polgárokhoz. Mindemellett a következő napokban a VMSZ, tiszteletben tartva a kormányzati egészségügyi és egyéb utasításokat, mozgósítani kívánja tagságát, a fiatalokat, valamint a jó szándékú egyéneket, hogy vegyenek részt a vírus által leginkább veszélyeztetettek segítésében. A részletekről a későbbiekben számol be a párt.

A VMSZ elnöke a helyzet gazdaságra gyakorolt esetleges negatív hatására is kitért, mondván, hogy ez különösen sajnálatos, hiszen minden mutató arra utalt, hogy megteremtődtek a feltételei annak, hogy Szerbia az érdemi gazdasági fejlődés útját járja. Ebben a pillanatban fennáll annak a valós veszélye, hogy a gazdaság európai vagy esetleg globális szinten is megsínyli a járványt – nyomatékosította.

SIESSENEK HAZA!

A Szerbiában (is) bevezetett rendkívüli állapot sokakat hagyott bizonytalanságban abban a tekintetben, mire számíthatnak a határon, ha életszerűen nap mint nap kénytelenek átlépni a munkájuk miatt. A Facebookon tett bejegyzésében Pásztor István, a VMSZ elnöke, tartományi parlamenti elnök is foglalkozott e kérdéssel. Mint írta, a nap folyamán többen felkeresték ilyen irányú kérdéseikkel. Azokról van szó, akik reggel átmennek dolgozni Magyarországra, majd munkaidő után hazajönnek. Sokan amiatt aggódnak, hogy nem tudják, mi lesz velük, mire számíthatnak.

„Érdeklődtem. A magyar határt nemrég lezárták, a szerb már éjféltől le van zárva, a hazai állampolgárok hazatérhetnek, de karanténkötelesek. Ez az általános szabály. A meghozott jogszabályok alkalmazása most indul” – írta Pásztor István a közösségi hálón.

„Mindenkinek azt javaslom, iparkodjon minél hamarabb haza, és ne menjen külföldre. Rövid időn belül látjuk, mi merre alakul” – tette hozzá, megjegyezve még, lehet, hogy sokan mást szerettek volna hallani, de a jelen pillanatban ez az ábra.