Emlékek a levéltár csöndjéből

Mák Ferenc

2020. március 16., 18:19 >> 2020. március 16., 19:20

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Ünnephez igazán méltó kiadvány a Szabadkai Történelmi Levéltár Stevan Mačković igazgató bevezetőjével útjára bocsátott Az első 70 évünk – Naših prvih 70 godina (1947–2017) (2017) című, négy nyelvű albuma, mely a levéltár elmúlt évtizedeinek munkájába nyújt betekintést az érdeklődőknek. A kötet felettébb igényes, mesteri kimunkálása az archívum értékét és jelentőségét hivatott megmutatni azon érdeklődőknek is, akiknek meggyőződése, hogy a levéltárak olyan, titkokat őrző sötét raktárak, melyekben a fölhalmozott papírokhoz a közönséges halandónak vajmi kevés köze van. „A levéltárak azért jöttek létre – emelte ki az előszó írója –, mert szükségessé vált, hogy megóvják és megtartsák azokat az iratokat, amelyek a nemzet és az ország kulturális javai.” 1947 azért jelentett fordulópontot a levéltár életében, mert Jugoszláviában a második világháborút követően ekkor váltak rendezett státuszú, állami intézményekké. Korábban, 1743–1778 között Szent Mária mezőváros, 1779–1849 között Maria Theresiopolis szabad királyi város, ezt követően, 1849–1860 között Maria Teresiopel városi igazgatásának, majd az 1861–1918 közötti szabad királyi város Városi Tanácsának, 1918–1941 között pedig a Szenátusának ügyiratait – előbb a régi, majd az új – Városháza termeiben őrizték, gondosan rendszerezték, és az érdeklődők rendelkezésére bocsátották. A városi iratok rendezett gyűjteménye mellett mindenkor helyet kaptak más intézmények – iskolák, művelődési egyesületek, bíróságok, s ha alkalmanként a kényszer úgy hozta, hát az egyházak – iratai is, ebből eredt azután, hogy napjainkra a Szabadkai Történelmi Levéltár az ismeretek, a történelmi dokumentumok kimeríthetetlen tárháza lett, ahová gyarapodó reményekkel fordulhatnak a kutatók; 515 fondjában találnak adatokat a város – és a régió – társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális történetére vonatkozóan, melyek Szabadka mezővárossá nyilvánításától napjainkig, immár kettőszázötven éven át, folyamatosan őrzik és biztosítják az ismeretanyagot.

S miközben az impozáns, igen gazdagon illusztrált, az ünnephez méltó történeti kiadványt lapozom, eszembe jut: nekem jóval korábban voltak levéltárosokkal kapcsolatos élményeim, mint hogy hasznomra fordíthattam volna a gyűjtemény kínálta értékeket. Történeti érdeklődésem kialakulásában döntő szerepe volt Magyar Lászlónak, az archívum fájdalmasan korán elhunyt munkatársának, akinek 1985-ben megjelent Három kincsestár című könyve az évek során a források felkutatása tekintetében a legfontosabb útmutatóim egyike volt. Az akkoriban szokatlan elkötelezettségű visszatekintése során a levéltáros rámutatott: az 1861–1918 közötti történeti korszak levéltári anyaga „olyan bőségesen, annyira kimerítően vall a polgárosodó és a tőkés fejlődés útjára lépő város életéről, hogy sok-sok nemzedék elsősorban tudományos érdeklődésére adhat választ a jövőben”. Hogy a kései nemzedékek éltek-e a kínálkozó lehetőségekkel, erősen kétlem, abban viszont biztos vagyok, maga Magyar László a vidékünkön feltűnően gazdag történetírói munkássága szépségét és bölcsességét elsősorban a Szabadkai Történelmi Levéltárnak köszönheti. Meggyőződhet erről mindenki, aki kezébe veszi az intézet Ex Pannonia című tudományos folyóiratának 2018-ban megjelent 22. számát, s elmélyed Zolna Matijević és Papdi Izabella Magyar László bibliográfiája című, felettébb értékes munkájának tanulmányozásában. A bevezetőben olvasom: „Magyar László mély nyomot hagyott a város történetírásában. Több mint háromszáz cikke, tanulmánya jelent meg újságokban, folyóiratokban”, s – teszem hozzá én – abban a tíz kötetben, melyek ma már a Délvidék múltját kutató történetírók megkerülhetetlen forrásai sorába tartoznak. Nevéhez fűződik a jeles előd, Iványi István gyűjteményét kiegészítő és rendszerező Szabadka és vidéke 1848/49-ben című, levéltári dokumentumokat tartalmazó, 1998-ban megjelent munkája, és az 1999 és 2005 között kiadott Tovatűnő évszázadok hat kötete is. Az első 70 évünk – Naših prvih 70 godina (1947–2017) című kiadvány méltán állított Magyar Lászlónak emléket a legjelesebb levéltárosok panteonjában.

Mellette a legjelesebb levéltárosok sorába tartozik a halk szavú Ulmer Gáspár is, akinek a szabadkai könyvtárban bibliográfusi munkát végző Szentgyörgyi Istvánnal folytatott beszélgetései az őket hallgatók számára felértek egy-egy doktori értekezéssel. S ott látom soraikban Dobos János alakját is, akit történeti munkássága egyaránt köt Zentához és Szabadkához, s akinek 1998-ban megjelent, a levéltári tapasztalatokról is tanúskodó, A zentai gimnázium száz éve (1876–1976) című monográfiája ugyancsak megkerülhetetlen része múltismeretünk forrásainak.

A Szabadkai Történelmi Levéltár ünnepi kiadványából megtudhatja az érdeklődő, hogy az intézetben a felügyeletére bízott iratok megőrzése és rendszerezése mellett komoly tudományos kutatómunkával, kiadványok szerkesztésével, kiállítások rendezésével, tudományos tanácskozások megszervezésével is foglalkoznak, egyszóval: nagy odafigyeléssel végzik a tudományos intézet megszabta feladataikat. Mert a történelmi levéltár értékét nemcsak a gondosan rendszerezett iratok gyűjteménye, a fondok gazdagsága, hanem a falai között elvégzett tudományos munka is döntő mértékben meghatározza. Ne feledjük: bácskai történetírásunk legszebb, legértékesebb munkái nem a katedrák közelében, hanem a könyvtárak, a levéltárak, a tudományos műhelyek csöndjében születtek.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége