2024. április 20., szombat

Egy híján harminc

A hétvégén ünnepli 29. szülésnapját Zenta egyik legnépszerűbb szórakozóhelye, a Mojo Club

A nem egész három évtizede folyamatosan működő szórakozóhely, a zentai Mojo Club irányítását másfél éve vette át Árokszállási Imre zentai vállalkozó, aki szerint a tulajdonosváltás ellenére sikerült megőrizni a klub kultikus jellegét, amelyet a korábbi tulajdonos, Lučić Viktor vezetése alatt kialakított és képviselt a blueszene egyik közép-európai szentélye, ugyanakkor erősítettek a koncerteken, és az elmúlt időszakban komolyabb fellépőket is elhoztak, így minden szombaton zenei stílusukban ismert hazai és külföldi zenekarok léptek fel, ami természetesen a továbbiakban is így lesz.

Árokszállási Imre a születésnapra és a jubileumi évre is sokszínű programokat ígér (Horváth Zsolt felvétele)

Árokszállási Imre a születésnapra és a jubileumi évre is sokszínű programokat ígér (Horváth Zsolt felvétele)

– A célkitűzéseinket is sikerült megvalósítani, függetlenül attól, hogy az elmúlt másfél esztendő alatt a becslések szerint 5300 ember vándorolt el Zentáról, emellett több szórakozóhely is megnyílt – emelte ki a tulajdonos, aki elmondta, hogy teljes mértékben felújították a konyhájukat, szigetelték az épületet, aminek köszönhetőn a nyári és a téli időszakban egyaránt szabályozni tudják a helyiség hőmérsékletét, így az elmúlt másfél év teljes mértékben sikeresnek könyvelhető el.

– A Mojo egy cég, amely hasznot is termel, adót fizet, 7-8 bejelentett dolgozót alkalmaz, munkát ad a fiataloknak, akiket szakácsnak és pincérnek egyaránt kiképezünk – hangsúlyozta Árokszállási Imre, aki elmondta, hogy Zenta város különféle művelődési eseményeit, fiatal sportolóit is szponzorálja, ezenkívül teljesen új irányvonalként bizonyos időközönként táncházakat is rendeznek a klubban, ugyanis lényegesnek tartják kultúránk ápolását és a jövő nemzedéknek való átadását.

– Ez a táncház egy fantasztikus megmozdulást vont maga után, így amikor a hónap valamelyik szerdáján megrendezik, akkor a helyszínen 30–80 ember táncol, amire korábban nem volt példa, ugyanakkor az eseményen a 3 évestől egészen a 85 évesig mindegyik korosztály képviselői jelen vannak – magyarázta, és egyben kiemelte, hogy ez a Mojónak is a mozgatóereje.

A klub 29. születésnapjának megünneplése március 13-án, pénteken este kezdődik, amikor is a „mojósok” régi társasága jön össze egy ivóest erejéig. Március 14-én, szombaton a születésnapi bulin egy James Brown-emlékzenekar lép fel a klubban, vasárnap pedig a Kurina Trió fellépésével jó ebédhez szól majd a nóta. Árokszállási Imre elmondta, hogy a zenekarral fellépnek Verebes István – Bohák és Gajódi László – Packó veterán zentai zenészek, valamint Sóti Juli énekesnő, az ebéd pedig cigányszárma lesz. (A klub tulajdonosától csütörtökön kapott információink szerint a rendezvényeket megtartják.)

Ezt követően már a következő hónapban megkezdik a szórakozóhely fennállásának 30. évfordulója alkalmából szervezendő rendezvénysorozatot. Az idén rendezik meg a harmincadik sörfesztivált, majd pedig a nagy népszerűségnek örvendő bluesfesztivált is. A tulajdonos elmondása szerint előre leszerződtek külföldi zenekarokkal, hogy egy hatalmas blueszenei fesztivált varázsoljanak Zentára.

– Fel fog itt lépni egy olyan énekesnő, aki Santanával koncertezett, Little G Weevil és sokan mások is, valamint egy fergeteges Queen-emlékzenekar-koncerttel indítjuk a harmincadik évadot. Hétről hétre pörgetjük a mókuskereket, amelyből nincs kiszállás – hangsúlyozta a Mojo Club tulajdonosa.

Árokszállási Imre elmondta, hogy a klub étlapján is számos újdonság látható. Az eddigi kínálat mellett bevezették a rántott csirkefalatkákat, a barbecue-s bordát, és a kínáltban szerepelni fog a Mojo Xilofon elnevezésű mézes mázas, ragacsos borda is, vagyis a pubokra jellemező ételekkel haladnak tovább, rövid időn belül pedig ebédlehetőséget is biztosítanak majd a vendégeiknek.

– Ez nem menüétel jellegű lesz, hanem à la carte lehet majd rendelni, napi ajánlattal, de elsősorban úgynevezett kanalas ételekre törekszünk majd – tette hozzá a Mojo Club tulajdonosa.