Kevesen voltak Szent István birodalmában, akik a szomszédra nyelve miatt fenekedtek volna. Akkoriban nem volt nemzetiségi kérdés, de nem azért nem, mint az új ukrán világban, ahol cellakulcsot csörgetnek még a kisebbségi (nyelvi) jog gondolatáért is, és nem is István király intelmeinek sokat emlegetett 6. pontja miatt: „mert az egynyelvű ország gyenge és esendő”. Ez a XI. században nem jelenthetett többet a királyi udvar értékeket, dinasztikus kapcsolatokat bölcsen egymásba fonó politikájánál. Az Intelmek ereje mégis túlnőtt Esztergom falain: udvartól távol eső északi hegy- és patakvölgyekben, zabolátlan délvidéki folyók mentén éltek magyarok és szlávok egymás szomszédságában. Ezekre a tájakra jellemző volt a másik nyelvének ismerete. Magyar műveltségszavak garmadája került délszláv, szlovák és román nyelvjárásokba, ám a kapcsolatok mélységét nem annyira a műveltségi szókincs áramlása (pl. sárgarépa, város, szállás, gulyás, csizma, reszelő), sokkal inkább a kölcsönös hangtani jelenségek „csereberéje” mutatja. Felvidék hegyei közül kapta a palóc más nyelvjárásainknál kiterjedtebb lágy ejtését, a tyűkör, gyijó, tȧnúnyi, ľȧnkā (tükör, dió, tanulni, lányka) alakokat, magyar nyelvjárásoktól kapta a szlovák más szláv nyelvektől eltérő, a magyarhoz hasonló hangsúlyozási és mondatfonetikai sajátosságait. Mindezek a „mélyrétegi”, azaz szubsztrátumhatások csakis úgy keletkezhettek, hogy számos szlovák olvadt a magyarságba és fordítva. Nem szóvirág hát egyes Kárpát-medencei nyelvek és kultúrák évszázados együttélése. Ennek az összkárpáti kulturális láncnak a felfedezéséért ma sem kell többet tenni, mint végigjárni a népi táncházak sorát Kis-Lengyelországig. (Besztercén túl, a hegyek között megteszi egy-egy hangulatos népi fogadó is). Mindenütt viszont hallhatjuk a magyar népzene számos dallamát, mert azok a lengyel és szlovák dallamok egyúttal magyarok is. (A népzenében még elérhető ez az élmény, nyelvileg az évszázados magyartalanítás miatt már alig-alig.)
Idézhetnénk Bartók szép szavait a kárpáti „népek testvérré válásá[ról] minden háborúság és viszály ellenére”. Kodály és Bartók sosem nézte, milyen nyelvű kunyhóban jár, csak a tiszta forrást kereste, bőven merítve a környező népek folklórjából is. Bartók román táncának archív felvételét és annak szépséges feldolgozását a Muzsikás Együttes a Bartók-album 1998-as világbemutatóján a londoni Royal Festival Hallig vitte. Költői kérdés, mikor kezd hasonló értelmiségi látásmód teret nyerni a Székely-havasoktól keletre? A XXI. században Közép-Európa csak úgy lehet erős, ha meghaladván a történelmi megosztottságot, a végletesen megosztó XX. századot, újra együtt tud működni, valahogy úgy, ahogy a V4-ek próbálják. E meghaladás persze nem struccpolitikát, szőnyeg alá söprést jelent, mint ahogy Trianont sem letagadással, hanem érzékeny, de higgadt feldolgozással lehet csak „megemészteni”.
2020-ban, Bukarestben azonban még mindig nincs szó a történelmi megosztottság meghaladásának szándékáról: továbbra is a kisebbségi jogok nyirbálása, eltiprása van napirenden. A román felek politikai gusztustól függetlenül megtalálják a közös nevezőt: a magyar kártyát. Az új román közigazgatási törvénykönyv tervezetét, az alkotmányos út helyett tavaly „időnyerés céljából” sürgősségi kormányrendelettel fogadta el a Dăncila-kabinet, mi több, az eredeti törvényt Johannis államfő is megtámadta, többek között az újonnan bevezetendő kisebbségi jogok miatt. (Fájó emlékezni, hogy az a Johannis, akit magyar szavazatok is segítettek tisztsége elnyerésében, soha, semmilyen gesztust nem tett a magyaroknak.) De mik is ezek a „félelmetes” kisebbségi vívmányok, melyeket el kell lehetetleníteni. Pl., hogy a közterületek nevét kisebbségi nyelven is írják ki ott, ahol egy adott kisebbség aránya eléri a 20 százalékot. A törölt cikkelyek között szerepel a formanyomtatványok elérhetősége a kisebbségek nyelvén. A kódexben visszalépés a megszerzett kisebbségi jogok védelmének eltörlése: ha valahol 20 százalék alá csökkenne a számarányuk, akkor a szerzett jogok csak a következő népszámlálásig érvényesek. Aki ismeri Erdély népességtörténetét, jól tudja, mit jelent ez. Elég felidézni, mi történt a múltban pl. Kolozsváron, Élesden vagy Bánffyhunyadon, s mi történik napjainkban ott, ahol a bűvös határ alá szorítható a magyarok száma... És azt is jól tudjuk, hogyan küzd napjainkban a délvidéki magyar közösség megszerzett iskoláinak, iskolai osztályainak megtartásáért.
Úgy tűnik, Bukarestben valóban nem értik, hogy véget ért Trianon évszázada. A globális hatalmi harcban Közép-Európának csak egyenrangú népek együttműködésével van esélye, ehhez pedig kizárólag a szent istváni forgatókönyv mai, modern változatával kerülhetnénk közelebb.
