2024. április 19., péntek

Rendkívüli csúcsértekezletet tart a G7

Rendkívüli csúcsértekezletet tart a hét legfejlettebb iparú ország az új típusú koronavírus terjedése miatt - jelentette be Emmanuel Macron francia elnök pénteken.

A G7 értekezlete hétfőn lesz, a résztvevők nem személyesen, hanem videón keresztül fognak tárgyalni egymással.

Világszerte egyre több ország foganatosít intézkedéseket a járvány megfékezése érdekében.

Lengyelországban csütörtök délutánig 68 fertőzést regisztráltak, előző este 51 volt a fertőzöttek száma. Előzetes intézkedésként tizenkilenc lengyelországi kórházat fertőző, a koronavírus kezelésére szánt gyógyintézetté alakítják át.

A nyugat-lengyelországi Wroclaw szakkórházában péntektől - országos viszonylatban először - 6 betegnél alkalmazzák az egyébként a HIV-fertőzés és a malária kezelésében használatos, a koronavírus esetében japán és kínai tapasztalat alapján a halálozási arányt csökkentő gyógyszereket.

Szlovákiában pénteken újabb kilenccel nőtt, s így már harmincra emelkedett a vírussal diagnosztizált emberek száma - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az egészségügyi minisztérium adataira hivatkozva. A fertőzöttek pozsonyi, túrócszentmártoni és kassai illetőségűek, van köztük egy gyerek is.

Eddig Szlovákiában közel ezer laboratóriumi vizsgálat készült, és 30 esetben mutatták ki a koronavírus jelenlétét.

Az országban pénteken reggel hatályba lépett azoknak a korlátozó intézkedéseknek a jelentős része, amelyeket Peter Pellegrini kormányfő jelentett be egy nappal korábban. Ezek között a legszélesebb körű, hogy Szlovákiába - miután az ország egész területén rendkívüli helyzet van hatályban - csak a szlovákiai állandó vagy átmeneti lakhellyel vagy tartózkodási engedéllyel rendelkezők léphetnek be.

Az izlandi kormány pénteken március 16-tól betiltotta az olyan tömegrendezvényeket, ahol száznál több ember vesz részt. A százfősnél kisebb gyülekezeteknél pedig biztosítani kell a legalább kétméteres távolságot a résztvevők között. Az izlandi főiskolákat és egyetemeket átmenetileg bezárják, az alsó tagozatos iskolák és óvodák korlátozásokkal, de nyitva tarthatnak. Izlandon eddig 126 fertőzöttet regisztráltak.

Bulgária pénteken bezáratta március 29-ig az iskolákat, az óvodákat és a felsőoktatási intézményeket, és 14 országgal szemben utazási korlátozásokat vezetett be, miután a fertőzöttek száma egy nap alatt hétről - több mint megháromszorozódva - a jelenlegi 23-ra gyarapodott. Egy ember már elhunyt a betegség következtében. Az országban az áruházak és gyógyszertárak kivételével elrendelték az üzletek zárva tartását, bezárták a mozikat, az edzőtermeket, a bárokat és az éttermeket is. A bolgár parlament rendkívüli állapotot hirdetett egyelőre április 13-ig.

Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök felszólította a lakosságot, hogy tartsa be az előírásokat, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegette meg a karantén ellen vétőket.

Svájc 10 milliárd svájci frank (3200 milliárd forint) gyorssegélyt utalt ki a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek mérséklésére. Az alpesi ország emellett szigorú határellenőrzéseket vezetett be és egyelőre április 4-ig bezáratta az oktatási intézményeket. Svájcban és Liechtensteinben a fertőzöttek száma meghaladta az ezret. Svájcban is betiltották a százfősnél nagyobb tömegrendezvényeket.

Brazíliában az elnök, Jair Bolsonaro Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint negatív lett az államfőn elvégzett, a koronavírus kimutatására szolgáló orvosi teszt eredménye. Bolsonarót azt követően vizsgálták ki, hogy sajtófőnöke, Fábio Wajngarten megbetegedett. Wajngarten néhány nappal korábban elkísérte Bolsonarót az Egyesült Államokba, ahol Donald Trump elnökkel is találkoztak az amerikai vezető floridai üdülőjében. Eduardo Bolsonaro, a brazil elnök fia a Fox News amerikai hírtelevíziónak is megerősítette, hogy apja teszteredménye negatív lett. Brazíliában jelenleg 76 fertőzött van.

A súlyos gazdasági és politikai válsággal küzdő Venezuela pénteken jelentette az első két megbetegedést az országból. Delcy Rodríguez alelnök bejelentette, hogy március 16-tól bezárják az oktatási intézményeket. Az egyik beteg egy 41 éves venezuelai, aki az Egyesült Államokban járt, a másik pedig Spanyolországban volt - közölte Rodriguez. Beszélt arról is, hogy a caracasi metró járművein csakis arcmaszkkal lehet majd utazni.

Pakisztán szintén bezáratta az iskolákat és tizenöt napra lezáratta határait, korlátozva a nemzetközi légijáratok számát is, hogy elejét vegye a fertőzés további terjedésének. Pakisztánból eddig 21 megbetegedést jelentettek.