2024. március 28., csütörtök

Egy családias hangulatú középiskola

Az idén is lesz sporttagozat a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban

A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumnak jelenleg 246 tanulója van. Az iskolában tizenkét tagozaton folyik az oktatás. A tanítás délelőtt, egy váltásban folyik, délután pedig a szakkörök ideje. Az iskola családias hangulatáról híres. Gyakran szerveznek rendezvényeket a diákoknak. Ilyen az elsősök fogadása, a Csibebuli, a Halloween, a Tőzsdejáték vagy az több éve sikeres cipősdoboz-akció. Az intézmény programjainak sora nemrég a Tárogató című ismereterjesztő-előadássorozattal bővült, amelynek keretében az érdeklők néprajzi előadásokat hallhatnak. Az iskolában induló három szakirányról és a felvételi vizsgáról Novák Károly Attila igazgatóval beszélgettünk.

– Az előző évekhez hasonlóan három szakot hirdetünk meg. Két nyelvi tagozatunk lesz, az angol nyelvi és a német nyelvi osztály, amelyekbe 24–24 diák iratkozhat be. Az általános (sporttagozatra) 30 jelentkezőt várunk. Az általános tagozatra való bejutás feltétele a kisérettségi vizsga eredménye és a 6–8. osztályos tanulmányi átlag. Ezenkívül a jelentkezőknek egy papír alapú igazolást is magukkal kell hozniuk, amellyel alátámasztják, hogy egy sportklub vagy bármilyen más mozgásművészettel kapcsolatos egyesület, illetve táncklub tagjai. Ha valaki egy sakk-klub tagja, az is elfogadható, mivel a sakkot is sportnak tekintjük. A nyelvi szakokból felvételi vizsgát tartunk választott idegen nyelvből (angol vagy német nyelvből) és magyar nyelvből. Az idén előrehoztuk a felvételi vizsgát. Még nem tudjuk pontosan, hogy miként fogjuk lebonyolítani. Annyit tudunk, hogy az idegen nyelvekből május 9-én és 10-én lesznek a felvételik, csak még nem tudjuk pontosan, hogy melyik nyelvből melyik nap tartjuk. Az anyanyelvből egy héttel később, május 16-án lesz a felvételi. Azok, akik lemaradtak, még bekapcsolódhatnak a felvételi-előkészítő órákba. A következőt március 21-én tartjuk meg. A tavaszi szünetben is lesz egy kétnapos felkészítő április 14-én és 15-én – tudtuk meg az igazgatótól.

Az iskolában három nyelvi labor működik, amelyeket a nyelvi órákon használnak. Ezenkívül két informatikaterem és egy multimediális terem is működik az intézményben.

– Egy tanterem kivételével mindegyiket sikerült felszerelnünk új, nagy képernyős televíziókkal. Ezek segítségével a tanárok prezentációkat tudnak tartani és filmeket is vetíthetnek az órákon. Úgy gondoltuk, hogy ez tartósabb megoldás, mint ha vetítőket vásárolnánk – mondta Novák Károly Attila.

A felvételi-előkészítőre az érdeklődők a 024/670-860-as számon, vagy személyesen a gimnázium titkárságán jelentkezhetnek.