2021. szeptember 24., péntek

Lecke modern futballból

Sabitzer a védekezésből is kivette a részét (Fotó: Beta/AP)
Sabitzer a védekezésből is kivette a részét (Fotó: Beta/AP)

A Leipzig hazai pályán, saját közönsége előtt Sabitzer duplájával és Forsberg kései góljával 3:0-ra legyőzte a Tottenhamet a BL-nyolcaddöntő visszavágóján, így a német gárda 4:0-s összesítéssel jutott a negyeddöntőbe. Julian Nagelsmann alaposan megleckéztette Mourinhót modern futballból. A portugál szakember sérülés miatt több alapemberére sem számíthatott, de a játék képe ennek ellenére is meglepő: a pálya szinte felborult. A lipcseiek minden mutatóban felülmúlták az angolokat, s a hagyományosan a szigetországiak erősségének számító egy az egy elleni párharcokban is a hazaiak uralkodtak. Gulácsi Péter remekül oldotta meg feladatát, a három bemutatott védés mellett pedig hosszú indításaival is hozzájárult csapata sikeréhez. A Leipzig két döntetlen után tudott újra nyerni, míg Mourinho legénysége hat tétmeccs óta nyeretlen.

Ha Atalanta, akkor garantált a gólzápor – akár ez is lehetne a kedd este másik összecsapásának mottója. Gasperini együttese 4:1-es előnnyel várta a Valencia elleni visszavágót, s bár a Denevérek csapatkapitánya a meccs előtt úgy nyilatkozott, nem kell nagy csoda a spanyoloknak, Gameiróéknak reálisan nem volt esélyük. Az a picike remény is gyorsan tovaszállt, amikor a koronavírus-járvány miatt üres stadionban a vendégek tizenegyesből már a 3. percben megszerezték a vezetést. A találkozón igazi adok-kapok alakult ki, aminek a vége 4:3-as Atalanta-siker lett. A meccs embere egyértelműen a szlovén Josip Iličić, aki négyszer lőtt Cillessen kapujába. Iličić harmadik gólja után már cserét kért, de mivel az edző nem teljesítette kérését, negyedszer is betalált, a lefújás után pedig hazavitte a labdát. Az Atalanta 8:4-es összesítéssel jutott a legjobb nyolcba.