2024. április 18., csütörtök
VÁLASZTÁSOK 2020

A VMSZ áprilisig nem szervez kampányrendezvényt

A koronavírus-járványra való tekintettel lemondják azokat a rendezvényeket, amelyek nem egyeztethetőek össze az érvényben lévő szabályokkal

Az április 26-ára kiírt általános választásokkal kapcsolatos párttevékenységről, valamint a koronavírus új típusához köthető témákról tájékoztatta a közvéleményt mai sajtótájékoztatóján Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Emlékeztetett, hogy köszönhetően a rekordidő alatt összegyűjtött támogatói aláírásoknak, a párt a hét első napján átadta a köztársasági választási listáját, amelyet a 4-es sorszámmal hirdetett ki a Köztársasági Választási Bizottság. Egy nappal később tartományi választási listáját adta át a VMSZ, ezt szintén a 4-es sorszámmal hirdette ki a Tartományi Választási Bizottság. Emellett a VMSZ 11 helyi önkormányzatban teljes listával indul a választásokon, 13 önkormányzatban egyharmados listával, 9 önkormányzatban pedig a Szerb Haladó Párt listáján szerepelnek jelöltjei – derült ki a folytatásban.

A VMSZ-nek összesen 33 önkormányzatban lesz jelöltje a következő helyhatósági választásokon (Fotó: Gergely Árpád)

A VMSZ-nek összesen 33 önkormányzatban lesz jelöltje a következő helyhatósági választásokon (Fotó: Gergely Árpád)

– A VMSZ-nek összesen 33 helyi önkormányzatban lesz jelöltje a következő helyi önkormányzati választásokon. Ha figyelembe vesszük, hogy összesen 43 önkormányzatban tartanak választást, akkor megállapíthatjuk, hogy ott, ahol magyar emberek élnek, a VMSZ-nek valamilyen formában lesznek jelöltjei. Csókán, Kevevárán (Kovinban), Kishegyesen, Magyarcsernyén, Magyarkanizsán, Törökkanizsán és Zentán már kihirdették listánkat, méghozzá a 2-es sorszámmal, Begaszentgyörgyön és Nagybecskereken 3-as, Apatinban, Óbecsén és Szenttamáson 4-es sorszám alatt, Temerinben és Újvidéken pedig várjuk a listák kihirdetését. Van néhány helyi önkormányzat, egyebek mellett Szabadka, ahol egyelőre nem adtuk át a jelöltlistát – mondta Pásztor.

– Szabadka tekintetében azt szeretnénk, hogy listánkat a 4-es sorszámmal hirdesse ki a választási bizottság, a listaátadás tekintetében szükséges feltételek adva vannak. A VMSZ önállóan indul a választásokon, Vajdasági Magyar Szövetség – Pásztor István elnevezéssel. A kampány a következő három fogalomra épül: közösség, fejlődés, jövő. Tapasztalatunk szerint ezek a témák foglalkoztatják leginkább az embereket – folytatta.

A VMSZ elnökének elmondása szerint a párt kampánya a tervek szerint március 15-én kezdődik. Március 15-ével kapcsolatban annyi változott, hogy a koronavírus kapcsán meghirdetett viselkedési szabályokkal összhangban lemondják az összes olyan, a nemzeti ünnepünk alkalmából bejelentett rendezvényt, amely nem egyeztethető össze az érvényben lévő szabályokkal – magyarázta Pásztor István, kiemelve, hogy ennek értelmében a zárt helyiségben tervezett rendezvényeket, valamint az 500 főnél tömegesebb kültéri rendezvényeket lemondják. Ha addig semmi rendkívüli nem történik, a VMSZ április 1-jéig biztosan nem szervez kampányrendezvényt, ám ha a pártot meghívják olyan rendezvényekre, amelyek összeegyeztethetőek a hatályos szabályokkal, akkor elfogadják a meghívást – tette hozzá Pásztor István, aláhúzva: „A járvány megállításánál és az emberek egészségének a megőrzésénél semmi sem fontosabb. Ráérünk később is kampányolni. Hiszem, hogy lesz elég időnk elmondani mindazt, amit fontosnak tartunk."

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

A járvánnyal kapcsolatban Pásztor István kifejtette, hogy az első, Szerbiában azonosított koronavírussal fertőzött beteg kezelésével kapcsolatos értesülések birtokában úgy érzi, hogy kijelentheti: „A szerbiai egészségügyi rendszer felkészült a helyzet kezelésére. A szükséges tudás ugyanúgy adva van, mint a megfelelő felszerelés és a gyógyszerek". Az ebben a helyzetben szükséges magatartással kapcsolatban határozott álláspont alakult ki, arra kér mindenkit, hogy tartsa magát a szakma utasításaihoz emelte ki Pásztor István, rámutatva, hogy a pániktól érdemes tartózkodni, ám az óvatosság indokolt.

Válaszolva lapunk kérdésére, hogy miként vélekedik Aleksandar Vučić államfő azon kijelentéséről, hogy indokolt esetben megfontolják a választások megtartásának elodázását két-három hétre, Pásztor István közölte, hogy ebben a pillanatban a jövővel kapcsolatban csupán találgatásokba lehet bocsátkozni, ám azt, hogy mi hogyan alakul, senki nem tudja.

– Nem is hiszem, hogy ebben a pillanatban ez az elsődleges szempont, hanem az, hogy megálljon a vírus terjedése, hiszen attól a pillanattól lehet tervezni a jövőt – fogalmazott Pásztor István.