2024. március 29., péntek

A gazdaság koronázott királya

A járvány kezdi legyőzni a világgazdaságot

A koronavírus okozta járvány miatt több gazdasági elemző szerint is elkerülhetetlen lesz az euróövezet recessziója. A HSBC, a távol-keleti bankok szövetségének közgazdászai szerint 0,4 százalékkal csúszhat vissza a gazdasági teljesítmény Európa 19 országában, majd további 1 százalékkal az ezt követő három hónapban – írja a Bloomberg. A gazdasági talpraállás csakis az év második felétől kezdődhet, a GDP-növekedésen viszont tartósabban is otthagyhatja a nyomát a jelenlegi válság.

A gazdaságösztönző intézkedések megindításában Anglia az élen jár. Rishi Sunak brit pénzügyminiszter szerdán 30 miliárd fontos gazdaságösztönző csomagot jelentett be a koronavírus okozta negatív gazdasági hatások enyhítésére. Ezt követően a jegybank is jelentős kamatcsökkentést hajtott végre, az eddigi 0,75 százalékról 0,25 százalékra mérsékelte alapkamatát. Shunak azt is hozzátette, a betegséget okozó vírus terjedése csak átmeneti hatást fejt ki a brit gazdaságra.

Az eurozóna területén a legsúlyosabb következményeket Olaszország és Németország viseli. A szakértők szerint Németország recessziós időszak előtt áll abban az esetben is, ha a kínai gazdaság hirtelen felpörög. A bankrendszerek felkészültsége miatt viszont a megrázkódtatás mértéke közel sem lesz olyan jelentős, mint a 2008–2009-es pénzügyi válság.

Az olaszországi székhelyű Fiat Chrysler autógyár szerdán jelentette be a munka szüneteltetését néhány napra, a gyárak területének fertőtlenítése miatt. Ezzel összhangban a Kragujevaci Fiat üzemben is leállt a munka két napra, a gyártás összehangolása miatt.

– Az alkatrészek előállítása eddig követte a kívánt menetrendet, s a következő időszakról csak annyit mondhatok, várjuk a fejleményeket a központból – közölte Saša Đorđević, a kragujevaci gyár szakszervezetének titkára a Beta hírügynökségnek.

A koronavírus gazdasági hatásait Szerbia esetében is felesleges megkérdőjelezni – nyilatkozta Ljubodrag Savić, a Belgrádi Gazdasági Egyetem professzora a Blic napilapnak.

– A jelenlegi helyzet mindenképp kedvezőtlenül hat ki a hazai gazdaságra is, mert Olaszország és Németország a két legjelentősebb külkereskedelmi partnere az országnak – mutatott rá a professzor.

Az eddigi tapasztalatok alapján a hasonló gazdasági válságok gyakran hozzájárulnak a munkaerő csökkentéséhez – emlékeztet Savić. 2008-ban a kereslet csökkenése miatt a francia elnök a munkaerő leépítését javasolta a munkaadóknak: Ez a leginkább Bulgáriát és Romániát érintette, vagyis a francia vállalatok kirendeltségeit. A professzor szerint Szerbiában jelenleg a Fiat gyárak dolgozói vannak kitéve ennek a veszélynek, hisz a autópiac keresleti zuhanása az alkatrészgyártókat is érinti.

Milan Kovačević gazdasági analitikus véleménye szerint egyelőre nincs okunk borúlátásra.

– Szerbiában több német és olasz gyár is van, de megeshet, hogy először az államhoz fordulnak segítségért, hogy könnyeben szembe tudjanak nézni a problémákkal, és nem választanak olyan drasztikus megoldásokat, mint a felmondást a munkásoknak, illetve kényszerszabadságra küldést – mondta el a szakértő.

A recesszió az amerikai gazdaságot sem kerülheti el. Komoly esély van a visszaesésre az év első felében. Alan Blinder, a Federal Reserve, azaz az amerikai jegybank funkcióját betöltő szerv korábbi igazgatóhelyettese szerint maga a tény, hogy az emberek félnek elmennie vásárolni, sokkal nagyobb csapás a fogyasztó társadalomra alapozó gazdaságnak, mint ezt a rendszer érzékelni tudja.

– Az erre vonatkozó pontos adatok csak hónapok múlva derülnek ki, de nem lepődnék meg, ha az olvasható majd benne, hogy már márciusban megindult a gazdasági visszaesés – nyilatkozta Blinder.

A világméretű recesszió is elkerülhetetlen, de szinte képtelenség előre megjósolni az eseményeket – mondta el a lapoknak Scott Minerd, a Guggenheim Global vezető befektetési szakértője.

Valójában lehetetlen megmondani, hogy melyik lesz a következő dominólap, amelyik el fog dőlni, de egy dolog biztos: a dominó dőlni fog továbbra is – nyomatékosította a szakértő.

A fertőzés megrengette a közlekedést, olajipart, a turizmust, hitelpiacot, kereskedelmet is, a gazdaság minden ágazatát, csupán az a kérdés, hogy mennyi ideig tart a pillangóhatás.

Clement Fuest, az müncheni IFO gazdaságkutató intézet elnöke szerint a félelem és várakozás megteszi a maga kedvezőtlen hatását a gazdaságra, ennek volt bizonyítéka a tőzsdék fekete hétfője is. Megeshet, hogy a járvány nyáron alábbhagy, de őszre visszatér. Ebben az esetben elkerülhetetlen a recesszió.

– Ezért a szövetségi kormánynak az eddig tervezettnél több támogatást kell nyújtania a bajba került vállalkozásoknak. A járvány által visszavetett ágazatok igen jelentős mértékű likviditási támogatást igényelnek, hogy ne menjenek csődbe azok a cégek, amelyeknek az üzleti modellje tulajdonképpen egészséges – mondta az elnök.