2024. április 20., szombat

Két lista Zomborban

A haladók és a szocialisták állítottak még csak helyi listát

A helyi választási bizottság 1-es szám alatt az Aleksandar Vučić – Gyerekeinkért koalíció választási listáját hitelesítette. A koalícióban a Szerb Haladó Párt mellett a Szocialista Mozgalom, a Szerbiai Egyesült Nyugdíjas Párt és a Szerbiai Szociáldemokrata Párt vesz részt, a 61 fős listán viszont 56 haladó szerepel, a többiek mindössze öt helyet kaptak.

A listát a jelenlegi polgármester, Dušanka Golubović és helyettese, Antonio Ratković vezeti, harmadik a párt jelenlegi vezérszónoka, Zoran Rus, negyedik pedig a Telekom helyi igazgatónője, Vesna Tomić, a következő dr. Dalibor Forgić, a jelenlegi városi tanács egészségüggyel megbízott tagja. A városi képviselő-testület mostani elnök asszonya, Ljiljana Tica sem hiányzik a jelöltek közül.

Az Ivica Dačić Szerbiai Szocialista Párt–Egységes Szerbia–Dragan Marković Palma koalíció választási listája kapta a 2. választási számot, élén Borislav Staničkovval, a szocialisták zombori vezérével, a zombori iskolaigazgatóság vezetőjével, aki volt már a városi képviselő-testület elnöke is. A listán 32 név szerepel, ebből nyolc az Egységes Szerbia, a többi a Szerbiai Szocialista Párt jelöltje.

Az eddig meghirdetett köztársasági jelöltlistákon Nyugat-Bácska alulképviselt. A Szerb Radikális Párt listáján 59. helyen szerepel Divna Babić okleveles jogász, aki két megbízatási időben radikális képviselője volt a zombori városi képviselő-testületnek. A másik nyugat-bácskai jelölt, egy apatini tornatanár csaknem száz hellyel mögötte kapott helyet a jelöltlistán.

A Vajdasági Magyar Szövetség és Pásztor István nevével fémjelzett országos listáról az öt nyugat-bácskai jelölt közül dr. Úri Emese áll legközelebb a parlementbe jutáshoz. A zombori Dr. Đorđe Lazić Egészségház jelenlegi igazgatónője a nyolcadik helyen szerepel a VMSZ országos jelöltlistáján.