2024. április 19., péntek
Szerb Nemzeti Színház, Újvidék

A kétarcú Janis Joplin

Janis Joplin zenéje és sorsa a mai napig lázban tartja a rock and roll kedvelőit. Számos életrajzot írtak róla, a leghíresebbet húga, Laura Joplin. Ennek alapján készült egy nagy sikerű Broadway-musical. Az újvidéki alkotógárda hétfő este remekelt a Ki ölte meg Janis Joplint? c. előadással a székvárosi Szerb Nemzeti Színház Kamaraszínpadán. A közönség vastapssal jutalmazta az alkotógárdát.

Az újvidéki produkció eredeti szövege Tijana Grumić munkáját dicséri, illetve Nikolina Đukanovićét, aki azt színpadra alkalmazta, Sonja Petrović pedig úgy rendezte meg, hogy ízig-vérig Janis Joplin életét, érzéseit, zenéjét, örömeit, vívódásait és mélypontjait láthassa, élhesse át a mai közönség. Sonja Isailović, Bojana Milanović, Vukašin Ranđelović, Stefan Vukić, Dimitrije Aranđelović ragyogó alakítása, továbbá Igor Sakačnak, Filip Grubačnak és Petar Banjacnak, vagyis a Bend UV zenészeinek élő zenéje, valamint Željko Piškorić ötletes színpadterve és Senka Ranosavljević kosztümjei mind a főhős, Janis Joplin hányatott életét, ragyogó tehetségét, külső-belső vívódásait, kevés örömét és sok csalódását hivatottak érzékeltetni, bemutatni.

Láthattuk Janist, aki tornádóként robbant be a 60-as évek zeneiparába, és felforgatta a hagyományos elképzeléseket a női szerepekről. Mert ő minden volt, csak passzív, finom és jól nevelt nem. Kulturális forradalmat robbantott ki, pedig csak a zene érdekelte. Az önpusztítás azonban nála kéz a kézben járt az életszeretettel: pár év alatt felért a csúcsra, de legsikeresebb lemeze már csak a halála után jelenhetett meg.

Sokak szerint ha ma ünnepelné a születésnapját, ott ücsörögne kaliforniai verandáján, túlméretezett napszemüvege mögé bújva, whiskyt kortyolgatva és régi bluesdalokat énekelve. Ha valaki vicceset mondana, harsányan felkacagna összetéveszthetetlen, kásás hangján, aztán jókedvűen dúdolna tovább.

Az előadás kezdő jelenetében láthattuk  a rock'n'roll legendáját örökre egy letűnt korszak ikonjává merevedve: kábítószer-túladagolásban holtan Los Angeles-i hotelszobájában, alig 27 évesen. A halála után hat héttel megjelentetett Pearl (Gyöngy) című lemezén szerepel Nick Gravenites dala, a Buried Alive in the Blues (Élve a bluesba temetve), amely instrumentális szerzemény maradt, mert az ének rögzítése előtt elhunyt az énekesnő.

Janis nagy utat járt be, mire a rock'n'roll királynője lett. Amerika egyik legkonzervatívabb, hatvanezer lakosú kikötővárosában, a texasi Port Arthurban, középosztálybeli családban született. Janis hatéves volt húga, Laura születésekor, és 10 éves lett, amikor öccse, Michael világra jött. Janis már tizenévesen is különbözött a társaitól. A gimnázium különcévé vált. Senki nem akart vele barátkozni, mégis mindenki róla pletykált. Egy fiú sem hívta magával a szalagavató bálra, ám az összes azt hazudta a haverjainak, hogy már rég lefeküdt vele.

Bár a helyi templomi kórusban énekelt csengő szoprán hangon, a zene kamaszkoráig másodlagos volt számára. 1960-ban fejezte be a Thomas Jefferson Középiskolát, majd Austinban, a Texas Egyetemen tanult, ahol diplomát ugyan nem szerzett, de énekesi karrierje megkezdődött: barátaival gyakran énekelt folkot és bluest. 1963-ban San Francisco Haight-Ashbury városrészébe, az 1960-as évek hippi kultúrájának központjába költözött. Több együttessel lépett fel. Férfiakkal is, nőkkel is szerelmi kapcsolatot tartott. Azt vallotta: „Olyan vagyok, amilyen vagyok.”  Karrierjét és egészségét egyaránt tönkretette alkoholizmusa és kábítószer-függősége. Hamvait – végakarata szerint – a tengerbe szórták, és mintegy 2000 dollárnyi „vagyonát” pedig a barátai egy bulin elitták.

Sonja Petrović rendezőnek tizenévesként ő volt a példaképe. Mindig úgy gondolt rá mint két személyre (Bojana Milanović és Sonja Isailović remekül alakítják Janis Joplint, és remekül énekelnek). Így a minap bemutatott produkció a kétarcú, kéttörténetű Janis Joplinról szól. Az egyik történet a bizonytalan, törékeny, el nem fogadott kislányt fedi fel előttünk, a másik pedig azt a bátor, agresszív lányt/nőt, aki új női kritériumokat hozott a világba. Az egyik történet az, amelyikért élt, a másik pedig az, amelyik a halálát okozta. Az egyik történet a vége felé haladt, hogy a másik elkezdődhessen. A rendezőnő később futott rá arra az adatra, hogy Janis a római Janus istenről kapta a nevét, akit a „kezdet és a vég” isteneként tiszteltek, kétarcúként ábrázoltak: az egyik arcával a kezdet, a másik arcával saját életének vége felé tekint. Sonja Petrović úgy rendezte meg az előadást, hogy ezzel emléket állítson egy nőnek, aki elért életének végéig, hogy valami új kezdődjön. A rendező ezzel a produkcióval akarja megerősíteni a nőket abban, hogy azok legyenek, akik valójában, és ne olyanok, amilyeneknek a társadalom elvárja tőlük, hogy legyenek.

Az előadás az OPENS Girl’s Power program és a Szerb Nemzeti Színház együttműködése révén valósult meg.