2024. március 29., péntek

Újabb világbajnok a Siófokban

KÉZILABDA

Laura Van Der Heijden személyében egy újabb világbajnok holland kézilabdázót igazolt a Siófok női kézilabdacsapata. A klub vasárnapi tájékoztatása szerint a nyártól a Balaton partján folytatja pályafutását a német válogatott kapuvédő, Dinah Eckerle, valamint a francia válogatott balátlövő, Tamara Horacek. A jobbátlövő Van Der Heijden már játszott Magyarországon, a 2017/18-as idényben a Ferencvárost erősítette. Azóta a Bietigheim gárdájával német bajnok lett. „Tapasztalatból mondom, hogy a magyar bajnokság pokolian erős. Minden mérkőzésen oda kell tenned magad, különben bajba kerülsz azonnal” – fogalmazott a csapat honlapján a légiós. Hozzátette: reméli, hogy a csapat idén ki tudja harcolni a Bajnokok Ligája-indulást.

Eckerle – aki eddig csak hazája bajnokságában játszott – ugyancsak a Bietigheimtől érkezik. Horacek háromszoros francia bajnok. Sikereit nevelőegyüttese, a Metz játékosaként érte el még 2013 és 2017 között. Azóta a szintén francia Issy Paris játékosa. A francia válogatottal 2016-ban a svédországi Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett.

Az EHF-kupa-győztes Siófok múlt héten jelentette be, hogy szerződtette az ugyancsak világbajnok holland beállót, Danick Sneldert, mégpedig a Ferencvárostól.

ATLÉTIKA

Felmentették a távolugrót

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) felmentette a doppingolás vádja alól Jarrion Lawson amerikai távolugrót, akit négy évre tiltott el tavaly a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA). A 2017-es londoni szabadtéri világbajnokságon ezüstérmes sportoló 2018 augusztusa óta nem versenyezhetett, miután korábban fennakadt egy doppingvizsgálaton. A mintájában az anabolikus szteroidok közé tartozó trenbolon nevű szer nyomaira bukkantak az ellenőrök, ám ő tagadta a szándékos doppingolás vádját. Lawson azzal védekezett, hogy szennyezett marhahússal került a szervezetébe a tiltott anyag, a WA viszont nem fogadta el érveit, és tavaly négy évre eltiltotta. Ezt követően fordult a távolugró a CAS-hoz, amely hétfőn reggel közölte felmentő ítéletét. A Sportdöntőbíróság az indoklásában hangsúlyozta, hogy alapos vizsgálata szerint sokkal valószínűbb, hogy valóban a mintavétel előtti napon egy japán étteremben elfogyasztott marhahús volt szennyezett, semmint az, hogy Lawson szándékosan doppingolt volna.

A 25 éves versenyző az amerikai atlétika egyik legnagyobb ígéretének számított eltiltását megelőzően. Lawson 2016-ban Jesse Owens 1936-os bravúrja után az első volt, aki 100 és 200 méteren, illetve távolugrásban is megnyerte az egyetemi bajnokságot. Abban az évben már a riói olimpiára is kijutott, és úgy lett negyedik távolban, hogy az utolsó sorozatban látszólag nagyobbat ugrott a végül győztes honfitársa, Jeff Henderson 8,38 méteres eredményénél, de bal keze lendítés közben jó fél méterrel visszább ért a homokba.

A 2017-es londoni vb-n aztán a dobogó második fokára állhatott fel, miután 8,44 méteres eredményével négy centivel a dél-afrikai Luvo Manyonga mögött zárt a döntőben.