2024. március 28., csütörtök

Folytatódnak az egészségház-felújítások

Oromhegyesen hamarosan befejezik a munkálatokat, azután a magyarkanizsai épület kerül sorra

Sorra újítják fel az egészségügyi rendelőket a magyarkanizsai községben lévő településeken. Ezekben a napokban is folynak a munkálatok Oromhegyesen, ahol az elavult egészségházra már igencsak ráfért a tatarozás. A nyílászárók cseréje mellett minden fontos tennivalót elvégeznek, szemmel láthatóan szinte újjáépítik az épület belsejét, valamint a külső szigetelést is elvégzik a mesterek. A február harmadikán megkezdett projekt elvégzésére kilencven napot irányoztak elő, a munkálatokat újvidéki és belgrádi székhelyű cégek szakemberei végzik. Az elektromos hálózat cseréje is várat magára, tulajdonképpen attól függ, hogy időre elkészülnek-e a munkával, ugyanakkor szemmel láthatóan sokat és sokan dolgoznak Oromhegyesen. A folyamatban lévő munkálatokat pénteken a magyarkanizsai polgármester, Fejsztámer Róbert is megtekintette, aki elmondta, hogy mind a tizenhárom település egészségügyi ellátása egyaránt fontos számukra, éppen ezért arra törekednek, hogy mindenhol meg tudják valósítani nemcsak az állapotmegőrzést, hanem a felújítást is.

Az oromhegyesi egészségügyi rendelőben jelenleg is folyamatban vannak a munkálatok (Fotó: Puskás Károly)

Az oromhegyesi egészségügyi rendelőben jelenleg is folyamatban vannak a munkálatok (Fotó: Puskás Károly)

A felújítási munkálatokat a helyi önkormányzat illetékesei is megtekintették (Fotó: Puskás Károly)

A felújítási munkálatokat a helyi önkormányzat illetékesei is megtekintették (Fotó: Puskás Károly)

– A munkálatok összértéke 19 millió dinár, amelyből 13,5 milliót az energetikai minisztérium biztosított. Maguk a munkálatok elsősorban a szigetelésre, az ablakcserére, az elektromos és vízhálózat cseréjére vonatkoznak. Így mondhatjuk, hogy kívül és belül is teljes egészében meg fog újulni a rendelő. Nagyon örülök neki, hogy folyamatosan meg tudjuk újítani az egészségügyi intézményeinket, mert attól függetlenül, hogy 2020. január elsejétől az összes egészségügyi intézmény átkerült a tartomány hatáskörébe, úgy gondolom, nekünk pluszeszközöket kell átcsoportosítanunk annak érdekében, hogy a polgáraink, akik itt, helyben használják ezeket az épületeket, a legmegfelelőbb egészségügyi ellátásban részesülhessenek – fogalmazott Fejsztámer Róbert, aki elmondta, hogy Horgos, Kispiac és Oromhegyes után Magyarkanizsa kerül sorra.

– Minden olyan Magyarkanizsa községbeli település, ahol van orvosi rendelő, sorra fog kerülni. Magyarkanizsán a legnagyobb az épület, és lassan eljutunk arra a szintre, hogy az idő múlásával az lesz a legrosszabb állapotban, ezért mielőbb fel kell újítanunk. De mint ahogyan az eddigiekben, a jövőben is arra törekszünk, hogy minden településünk egyaránt jól ellátott legyen, ami természetesen támogatás- és pályázatfüggő is, ám szintről szintre haladva minden objektumot számba veszünk – tette hozzá a polgármester.
Az egészségügyi rendelő elkészültéig az oromhegyesiek a helyi művelődési házban vehetik igénybe a szükséges egészségügyi ellátást, így tehát a felújítás ideje alatt sem maradnak orvos és orvosi ellátás nélkül, ám remélhetőleg már nem is kell olyan túl sokáig várniuk, hogy a régi helyen, ugyanakkor a korábbinál sokkal szebb környezetben gyógyulhassanak.