2024. március 29., péntek

Döntőben a magyarok!

Fucsovics a Davis Kupa-selejtezőjéről Madridba röpítette a magyar csapatot

Fucsovics Márton három szettben legyőzte Ruben Bemelmanst szombaton a debreceni Magyarország-Belgium tenisz Davis Kupa-selejtező zárómérkőzésén, így a magyarok 3-2-re megnyerték a párharcot, és bejutottak a novemberi, madridi döntőbe.

Hatalmas sikert ért el a magyar csapat (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Hatalmas sikert ért el a magyar csapat (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

A magyarok számára az elvesztett páros után Balázs Attila sima sikere visszahozta a reményeket, így igazi ki-ki meccsel zárult a csata, amely arról döntött, hogy melyik válogatott utazhat novemberben a madridi fináléra.

A világranglistán 84. Fucsovics 2016-ban két olaszországi challenger-versenyen is legyőzte Bemelmanst, két évvel ezelőtt azonban a liege-i Davis Kupa-párharcban négy szettben kikapott tőle. A balkezes belga hat mérkőzés óta veretlen volt, és vasárnap megnyert egy ITF-tornát az olaszországi Trentóban. Bemelmans 5/5-ös, míg Fucsovics 28/16-os győzelmi mérlegnél tartott a Davis Kupában.

A pénteki győztesek összecsapása hat stabil adogatógémmel kezdődött, majd 4:3-nál a nyíregyházi teniszező jutott először bréklabdához, de nem tudott élni vele. Hatalmas küzdelemben jutottak el így a rövidítésig, melyben a 28 éves Fucsovics két szettlabdát is elpuskázott, riválisa viszont élt az első lehetőségével.

A hazai kedvenc a szünetben összetörte az ütőjét, mégis rendkívül koncentráltan állt ki a folytatásra, és azonnal elvette a 32 esztendős Bemelmans szerváját. Előnyét aztán sikerült is megtartania, majd 5:3-nál fogadóként négy szettlabdát is elszalasztott, de ezt követően semmire hozta az adogatását, ami 1 óra 40 percnél - óriási hangorkán közepette - az egyenlítést jelentette.

A párharc utolsó játszmájában Fucsovicsot vitte tovább a lendület, 1:1-nél jött az újabb brék, majd két labdája volt a 4:1-hez is. Ez ugyan nem jött össze, de a különbség megmaradt, sőt Bemelmans 4:2-nél ismét elbukta az adogatását. Az MTK játékosának a hajrában adogatóként nem remegett meg a keze, megnyerte a mérkőzést, ezzel egyben a párharcot is a magyar válogatottnak. A történelmi találkozó 2 óra 20 percig tartott.

A magyar válogatott a világ legjobb együtteseivel küzdhet majd meg a 18 csapatos madridi DK-döntőben, míg a vesztes Belgium osztályozót vív a bennmaradásért szeptemberben.

A tavaly megreformált Davis Kupa új "időszámításának" második fináléjára november 23. és 29. között kerül sor a Caja Magica komplexumban.