2024. március 29., péntek
TSC

Győzni a fővárosban

A labdarúgó Szuperliga hétvégi fordulójában a TSC szombaton 16 órától a belgrádi Rad otthonában mondja fel a leckét. Azt már talán nem is kell hangoztatni, hogy a bajnoki táblázaton negyedik topolyaiak ezúttal is győzelmi ambíciókkal utaznak el a mérkőzésre, s az ambíciók nem is alaptalanok, hiszen a Rad a kiesés ellen küzd. Mindezek ellenére nem kell könnyű meccsre számítani, hiszen a fővárosiak mindent megtesznek majd, hogy otthon tartsák a pontokat.

Mirko Jovanović segédedző a találkozót beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kiesés ellen küzdő csapatok minden egyes pontért élet-halál harcot vívnak a pályán, így a TSC is maximálisan készül a mérkőzésre. A sajtótájékoztatón Srđan Grabež és Nebojša Skopljak, a TSC két játékosa is jelen volt. Skopljak most épült fel sérüléséből, csereként már beállt a legutóbbi mérkőzésen, és bízik abban, hogy a küszöbönálló találkozón is hasznos tagja lehet a keretnek. Elhangzott, hogy a csapatban mindenki egészséges, csak a szerb U19-es válogatott tagjára, Balázs Bojanra nem számíthatnak még egy-két hétig, aki ebben a szezonban betegsége miatt még nem tudott bemutatkozni, de hamarosan ő is felépül.