2024. március 28., csütörtök
FOCIMIX

Walter Zenga a Cagliari új edzője

Kedden menesztette Rolando Maran vezetőedzőt a Cagliari, amely 11 mérkőzés óta nyeretlen az olasz labdarúgó-bajnokságban, utódja a korábbi sajtóhíreknek megfelelően Walter Zenga lett. A szardíniai csapat december 2-án, a 14. forduló zárómeccsén 4:3-ra legyőzte a Sampdoriát – ez volt sorozatban a 12. veretlen bajnokija –, és negyedik volt a tabellán. Azóta viszont egyszer sem tudott nyerni, legutóbb 4:3-ra kikapott a Romától, és a 26. fordulót követően már csak a 11. helyen áll a Serie A-ban. A 2018 nyarán kinevezett Rolando Maran mellett Christian Maraner és Gianluca Maran pályaedzőket szintén elbocsátották. Ez volt a 13. edzőváltás az olasz élvonal mostani idényében. A klub később kinevezte – a Sky Sport Italia által már beharangozott – Walter Zengát, az 59 éves szakemberrel 2021 júniusáig szóló szerződést kötöttek.

Rasszizmus esetén levonulnak a baszkok

Amennyiben újabb rasszista támadás éri, úgy csapattársaival együtt levonul a pályáról Iñaki Williams, az Athletic labdarúgója. A ghánai apától és libériai anyától származó, de spanyol válogatott csatár egy interjúban arról beszélt, akkor is így fognak tenni, ha mindez a mérkőzés automatikus elvesztésével jár. „Tudom, hogy a társaim Barcelonában is ezt tették volna. Azóta beszéltünk a kérdésről, és legközelebb így fogunk cselekedni. A 21. században élünk, vannak dolgok, amelyek megengedhetetlenek” – nyilatkozott Williams arra a januári esetre utalva, amikor az Espanyol szurkolói bőrszíne miatt szidalmazták. A barcelonai klub azóta 12 embert azonosított a gyűlölködők közül.

Henry a Tottenhamből erősít

Az MLS-ben szereplő Montreal Impact szerződtette a Tottenhamtől a kenyai Victor Wanyamát. A 28 éves középpályás 2016 nyarán igazolt a londoni együtteshez, amelynek színeiben 97 mérkőzésen lépett pályára, a mostani idényben viszont csak két meccsen kapott lehetőséget. Ezért elmondása szerint szívesen mondott igent a kanadai gárdának, amelynél ThierryHenry a vezetőedző. „Amikor beszéltem Thierryvel, és azt mondta nekem, hogy szeretné, ha hozzájuk igazolnék, nem kellett sokat gondolkodnom a dolgon. Játékosként mindig is csodáltam, és nagyon boldog vagyok, hogy együtt dolgozhatok vele” nyilatkozta a 60-szoros kenyai válogatott futballista, aki három évre szóló megállapodást írt alá új klubjával.