2024. március 28., csütörtök
TARTOMÁNYI KORMÁNY

Beruházások az oktatásban és az egészségügyben

A tartományi kormány tegnapi ülésén úgy határozott, hogy a jelenlegi költségvetési tartalékból 60 millió dinárt fordít az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karának korszerűsítésére.

60 millió dinárt fordítanak az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karának korszerűsítésére (Fotó: vojvodina.gov.rs)

60 millió dinárt fordítanak az Újvidéki Egyetem Orvostudományi Karának korszerűsítésére (Fotó: vojvodina.gov.rs)

Márciusában megkezdődik az új épület első építési fázisa, amelyet egy zárt folyosó fog összekötni a már meglévő létesítménnyel. A munkálatokat a kar saját forrásaiból finanszírozza a kormány támogatásával. Az ütemterv szerint 2020-ban a külső munkákat befejezik be, valamint tető alá helyezik az épületet.

Az ülésen döntés született arról is, hogy a zombori Vuk Karadžić Általános és Középiskola számára jóváhagyják a tetőszerkezet felújítási munkáihoz, valamint a tetőfedéshez szükséges eszközöket. A számítások szerint a munkálatok 10,3 millió dinárba kerülnek, melyet Zombor városa, valamint a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi – Nemzeti Közösségi Titkárság közösen fog finanszírozni.

Továbbá döntés született a Vajdaság tulajdonában lévő ingóságokról és köztulajdonról is. A Verbászi Általános Kórházban egy diagnosztikai állomást terveznek fejlett eszközökkel felszerelve a tüdődaganat korai felismerésére. A tartományi költségvetésből 3,8 millió dinárt különítenek el az új felszerelés beszerzésére. A berendezést a tüdőrák korai kimutatására irányuló kísérleti projekt részeként vásárolják meg.