2024. április 19., péntek

Új köntösben, biztató létszámmal

Felújították és korszerűsítették a magyarcsernyei általános iskolát

Harmincöt év után felújították a magyarcsernyei Petőfi Sándor Általános Iskolát. A munkálatok végzésének ideje alatt a diákok a szomszédos Tóbára utaztak, ahol a csernyei iskola kihelyezett tagozata működik. Ott szerényebb körülmények között tanulhattak. Ettől a tanévtől kezdve azonban Bánát egyik legkorszerűbb és legjobban felszerelt tanintézményébe járnak már a csernyei és a tóbai gyerekek. Közben korszerűsítették az iskolaépületben működő óvodát is.

Lőrik Dóra iskolaigazgató (Kecskés István felvétele)

Lőrik Dóra iskolaigazgató (Kecskés István felvétele)

A jelenlegi magyarcsernyei iskolát 1984-ben adták át rendeltetésének. Azóta az épületen nem végeztek komolyabb felújítást. A mostani munkálatokat a Szerb Köztársaság Kormányának a Közbefektetési irodája finanszírozta EU-s forrásokból. A befektetés értéke mintegy 120 millió dinár volt, mondta lapunknak Lőrik Dóra iskolaigazgató.
– Iskolánk felújítási munkálatai 2018. október 8-án kezdődtek meg, és 2019 áprilisáig tartottak Biacsi József iskolaigazgatósága alatt. Halála után, május végén, én lettem a kinevezett igazgató, és folytattuk az utómunkálatokat. A munkálatok magába foglalták a tetőszerkezet, a padló, a külső és a belső nyílászáróknak, a villany- és a vízvezetéknek a cseréjét. Emellett az iskola épületét kívül-belül kimeszelték. Az iskolaudvart és a hozzá tartozó bejáratot is leaszfaltozták, a tornatermet pedig nagyon szépen fölújították – mondta az igazgató. Most már csak abban reménykednek, hogy még sokáig lesz elegendő diákja a felújított, jól felszerelt iskolának.
– A 2019/20-as tanévet 120 tanulóval kezdtük meg. Természetesen – az elvándorlás miatt – nálunk is csökken a diákok létszáma. Az idei iskolaévben négy tanulót írattak ki intézményünkből. Egyébként a tanítás magyar nyelven nyolc osztályban folyik, és egy szerb nyelvű alsós tagozatunk van. Ötödik osztálytól kezdve pedig a tóbai felsős diákok is a mi épületünkbe járnak. A tóbai kihelyezett tagozatunkban csak elsőtől negyedik osztályig folyik a tanítás. Két magyar kombinált tagozatunk van és egy szerb nyelvű – hallottuk az igazgatónőtől.
Az iskolában kilenc magyar elsős van, bíznak abban, hogy őszre megmarad ez a létszám, de reménykednek, hogy több kisiskolást íratnak be.

Az egyik legkorszerűbb bánáti iskola (Kecskés István felvétele)

Az egyik legkorszerűbb bánáti iskola (Kecskés István felvétele)

– Jelenleg első osztályom van. Az idei tanévet ebben a szép, fölújított, új iskolában kezdtük, aminek nagyon örülünk. Ami nagyon jelentős, az az, hogy az épületen kicserélték a nyílászárókat, hőszigetelték a falakat, és ez már megmutatkozott nyáron, mivel jóval hűvösebb az épület, most, télen pedig sokkal melegebb. Fölújították a mosdókat, így ott és a tantermekben is meleg víz van a gyerekek számára. A belső világítást fölújították, ami szintén nagyon jelentős. Az ablakokra árnyékolókat raktak, ami szintén fontos, mert nyáron sokszor nagyon meleg volt, besütött a nap, így tudunk védekezni a napsütés ellen. A padok maradtak a régiek, de új szekrényeket kaptunk. A gyerekek is nagy örömmel vették birtokukba az új iskolát, és mindannyian örülünk, hogy ilyen új és kellemes környezetben folytathatjuk a munkát – mondta Kovács Csilla tanítónő.
Az iskola keretében működik az óvoda is. Így a felújításnak a legkisebbek is örülnek, akik most szép számban vannak, de remélhetőleg őszre is lesz elég óvodás.
– Jelenleg a két csoportban huszonhárom gyermekünk van. Ebből kilenc végzős, nagycsoportos, előkészítő csoportos, a többi viszont vegyes csoportban van. Ugyanígy Tóbán is van egy kihelyezett tagozatunk, 12-13 gyerekkel. A felújítások során az óvodánk nemcsak külsőleg újult meg, hanem a termek, a mosdók, a csoportszobák is új köntöst kaptak. Új burkolatot kapott a padló, modern, a mai feltételeknek megfelelően újították fel az óvodánkat. Új bútorzatot is kaptunk, amiket a különböző játéksarkok kialakítására fogunk használni. De kaptunk játékszereket és mozgásfejlesztő eszközöket is. Emellett minden csoportnak ezentúl saját projektora és laptopja lesz. Továbbá kaptunk még egy modern szkennert, fénymásolót és nyomtatót is – hallottuk Fazekas Erika óvónőtől.
A csernyei iskolának az idén 13 érettségizője lesz. Az iskolában abban bíznak, hogy a következő években az első osztályokban megmarad a tíz körüli átlaglétszám és, hogy nem csökken az iskola tanulóinak a száma.