2024. március 29., péntek

A jogilag rendezett köztulajdonért

Szabadka és Zenta közös projektummal legalizálja az önkormányzati objektumokat

Zagorka Panić, a Csak a jogilag rendezett köztulajdon a megfelelő köztulajdon elnevezésű projektum menedzsere és Varga Petrić Márta, az adai Prostor Kft. igazgatója szerdán közbeszerzési szerződést írt alá a Városházán. A szerződés aláírására annak a projektumnak a keretében került sor, amelyben Szabadka Város és Zenta Község közösen vesz részt, legfőbb célja pedig az önkormányzati tulajdonban lévő objektumok legalizálása. A megkötött szerződés értelmében a Prostor Kft. dolgozza ki az építési és műszaki terveket, valamint elvégzi a szükséges földmérő munkálatokat mind a két önkormányzat területén.

A projektum részleteit Zagorka Panić ismertette a szerződés aláírása után megtartott sajtótájékoztatón.

Zagorka Panić és Varga Petrić Márta (Fotó: Gergely Árpád)

Zagorka Panić és Varga Petrić Márta (Fotó: Gergely Árpád)

– A projektumra az Exchange 5 program keretei között kerül sor, amely a helyi önkormányzatok fejlődését hivatott elősegíteni. Az aláírt szerződés értéke 17,8 millió dinár. Ez a legnagyobb értékű közbeszerzés a projektumon belül. A projektum 136 objektumot érint, mindkét önkormányzat területén. Ebből körülbelül 70 objektumot legalizálunk, a többinél az „etázsolást” végezzük el vagy töröljük a kataszteri nyilvántartásból. Ez egy jelentős projektum mindkét önkormányzat számára. Csak a legalizált objektumokba tudunk befektetni, eladni vagy bérbe adni – nyilatkozta a projektum menedzsere.

Zagorka Panić sajtós kérdésre a fentiekhez hozzátette, hogy a 70 objektum közül 50 található Szabadkán, 20 pedig Zentán.

Varga Petrić Márta a sajtó képviselőihez szólva örömét fejezte ki, hogy a Prostor Kft. köthette meg a szerződést. Elmondta, hogy a munka elvégzésére három hónap áll rendelkezésükre.