2024. március 28., csütörtök

Épül a konyha

Hamarosan megnyitja saját konyháját a Vöröskereszt kishegyesi községi szervezete – Pénteken véradási akció lesz – Montenegrói nyaralást nyerhetnek a Vér életet jelent pályázat győztesei

A Vöröskereszt kishegyesi községi szervezetének egyik legfontosabb projektuma a népkonyhaprogram.

Még mindig lehet jelentkezni a népkonyhaprogramra (Lakatos János felvétele)

Még mindig lehet jelentkezni a népkonyhaprogramra (Lakatos János felvétele)

A program jelenleg is folyik, azonban külső beszállítókkal kénytelenek dolgozni, mivel nincs saját konyhájuk. Ez hamarosan változni fog, mivel jó ütemben halad a községi konyha építése. A múlt héten egy üzletlánctól kaptak támogatást, számolt be lapunknak Fontányi Andor, a Vöröskereszt községi szervezetének titkára.

– Az elmúlt héten a Szerbiai Vöröskereszt és a Lidl üzletlánc együttműködésének köszönhetően a konyhai fölszerelésünket egy hűtőszekrénnyel tudtuk bővíteni. Ez egy nagyon fontos kelléke a konyhánk működésének, mivel a többi felszerelés nagyobbrészt már megvan. Most már elmondható, hogy teljes konyhai felszereléssel rendelkezünk, és értesüléseink szerint az építkezés is jó ütemben halad. Reményeink szerint hamarosan elkészül a saját konyhánk, és az önkormányzat területén belül tudjuk készíteni az ételt a rászorulók részére. Örömmel számolhatok be arról is, hogy a község általános iskoláiban megkezdődött az elsősegély-tanfolyam. Mindhárom iskolában ismertettük a diákokkal az elsősegély alapjait, és összegyűjtöttük a jelentkezőket a képzésre. A gyerekek részéről volt érdeklődés a képzés iránt, így iskolánként ki tudunk állítani egy-két csapatot. Május végén egy községi szintű elsősegély-nyújtási versenyt fogunk tartani, ahol a diákok bemutathatják az elsajátítottakat. A legjobb csapat tovább fog jutni a tartományi elsősegély-nyújtó versenyre – számolt be a titkár.

A Vöröskereszt szervezésében hamarosan több aktuális eseményt fognak megtartani. Az egyik ilyen a községi szintű önkéntes véradási akció, mondta Fontányi.

– Évente három községi szintű véradási akciót szervezünk. Az idei évben az első ilyenre március 6-án, pénteken fog sor kerülni. Kishegyesen 8-tól 10 óráig lehet vért adni, Szeghegyen 11-től 12-ig, Bácsfeketehegyen pedig 13 órától 15 óráig. Ez alkalommal is a Vérátömlesztési Intézet mobil egysége fog kijönni, Kishegyesen a Tűzoltóotthonban, Bácsfeketehegyen a Kultúrotthonban, Szeghegyen pedig a falu központjában fog parkolni. Számítunk minden jó szándékú, egészséges emberre, aki 5 perc ráfordítással mások életét is megmentheti. A véradás kapcsán meg kell említeni a Vér életet jelent rajz- és fogalmazási pályázatot, amit hamarosan meg fogunk szervezni az általános iskolák diákjai számára. A diákoknak ez egyben lehetőség is, hogy megtekintsék a véradási akciót, és kérdéseket tegyenek fel azzal kapcsolatban – számolt be Fontányi, majd hozzáfűzte, hogy ez alkalommal nem kis tétje van a pályázatnak, egy 10 napos nyaralást lehet nyerni a Vöröskereszt üdülőházában, a montenegrói tengerparton.

A Vöröskereszt községi szervezete rendszeresen szervez betegápoló-képzéseket. A mögöttünk álló időszakban havi szinten tartottak, és már márciusra vonatkozóan is vannak érdeklődők, tudtuk meg a titkártól, aki arról is szólt, hogy a képzéssel kapcsolatban a Vöröskereszt kishegyesi irodájában lehet érdeklődni. Fontányi fontosnak tartotta azt is megemlíteni, hogy a népkonyhaprogramban még van hely. Ezért lehet ajánlani olyan rászorulókat, akik nincsenek benne a programban. Ezzel kapcsolatban is az irodában lehet további információkat megtudni.