2024. március 28., csütörtök
KORONAVÍRUS

Veszélyben a vietnami F1-es futam

Kétségessé vált a vietnami Formula–1-es futam megrendezése, miután az ázsiai országban a koronavírus-járvány miatt beutazási korlátozást rendeltek el az Olaszországból érkezőkkel szemben. Hétfőtől az Olaszországból érkezőknek – Kínához, a Koreai Köztársasághoz és Iránhoz hasonlóan – vízumért kell folyamodniuk, majd a Vietnamba való belépés után kéthetes karanténba kerülnek, jelentette be Vu Duc Dam miniszterelnök-helyettes.

A Formula–1-es istállók közül a Ferrarinak és az Alpha Taurinak is Olaszországban van a székhelye, akárcsak a sorozat gumigyártójának, a Pirellinek. A vietnami futamra a tervek szerint április 5-én kerül sor.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) február 12-én jelentette be, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasztják az április 19-ére tervezett Formula–1-es Kínai Nagydíjat.

Az UEFA munkacsoportot állított fel

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) munkacsoportot állított fel, amelynek feladata, hogy megoldást találjon a koronavírus-járvány miatti halasztásokkal átalakuló versenynaptárt érintő problémákra. Teodor Teodoridisz, a szervezet főtitkára az amszterdami UEFA-kongresszuson kedden azt mondta, a testületet hétfőn hozták létre, és már meg is kezdte a munkát.

A vírus európai terjedése miatt több labdarúgó-bajnokságban is mérkőzéseket halasztottak el, a legnagyobb problémát mindez várhatóan Svájcban okozza: a helyi bajnokságot legalább március 23-áig felfüggesztették, miután a csapatok képviselői közölték, nem hajlandóak zárt kapuk mögött játszani. Svájcban több mint két tucat fertőzöttet találtak már, emiatt az ezerfősnél nagyobb tömeget megmozgató rendezvényeket március 15-éig betiltották, ezzel is igyekezvén elejét venni a járvány terjedésének. Ennek következtében a svájci labdarúgó-bajnokság első két osztályának összes mérkőzését törölték a válogatottszünetig.

Olaszországban a 25. fordulóból négy, a 26. körből pedig hat mérkőzést halasztottak el, utóbbiakat május 13-ára. Előbbieknek még nincs új időpontjuk.

A nyári Európa-bajnokság miatt – papíron – május 14-éig minden bajnokságnak véget kell érnie.

Töröltek hoki-vb-ket is

A Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) a márciusra tervezett utánpótlás-világbajnokságok közül hat tornát is törölt a koronavírus terjedése miatt. Az IIHF honlapjának hétfői beszámolója szerint az U18-as korosztályban a fiúknál a divízió II/A és B tallinni és szófiai, valamint a divízió III/A és B isztambuli és luxemburgi tornáját vette a ki a versenynaptárból. Ugyanebben a korcsoportban a lányoknál a divízió I/B lengyelországi és a divízió II/A spanyolországi világbajnokságát törölték.

Halasztások a röplabda BL-ben

Négy nemzetközi kupamérkőzést, közte a női röplabda Bajnokok Ligájában címvédő Novara találkozóját elhalasztotta az európai szövetség (CEV) a koronavírus terjedése miatt. A CEV közlése szerint mind a négy párharcban észak-olaszországi együttesek érintettek: a Novara a török Fenerbahçéhoz utazott volna Isztambulba, míg a Savino Del Bene Scandicci az ugyancsak török Eczacıbaşıt látta volna vendégül. A másik két halasztott mérkőzés közül az egyikben a Dinamo Kazany a női CEV-kupában címvédő Busto Arsizióhoz látogatott volna a negyeddöntő visszavágójára (a párharc első mérkőzését két hete az oroszok nyerték 3:0-ra), míg a férfi CEV-kupában a legjobb nyolc között az első találkozón 3:0-ra nyertes Modena a francia Ajacciót fogadta volna.

Megrendezik ugyanakkor szerdán a női BL-ben a Stuttgart–Conegliano összecsapást, illetve a férfiaknál is az eredeti kiírásnak megfelelően pályára léphet a Civitanova, a Modena és a Trentino is.

A férfi Challenge-kupában a Milano mindkét mérkőzését idegenben vívja az észt Saaremaa ellen.

A CEV arról egyelőre nem adott ki tájékoztatást, mikor pótolják a most elmaradó találkozókat. A BL-párharcok visszavágóit az eredeti tervek szerint jövő héten játszanák a csapatok.