2024. április 16., kedd
ÓBECSE

Vágnak és metszenek az Erdőtelepítők Parkjában

A tendernyertes újvidéki Mašinac egyetemista szövetkezet csapata szorgoskodik napok óta az óbecsei Erdőtelepítők Parkjában, kétmillió dinár fejében ők vállalták azt, hogy az ösvények és a futópálya mellett kivágnak 70 kiszáradt fát, 170-et pedig megmetszenek. A munkálatokat nagyjából egy hét múlva fejezi be az újvidéki cég. Az óbecsei Komunalac Közvállalat munkásai ezzel párhuzamosan sövényt nyírnak, avart gyűjtenek és előkészülnek az első fűkaszálásra is. A kivágott fákat a Szociális Védelmi Központ fogja elosztani a rászorulók között.

Már egyetlen kandeláber sem működik (Fehér Rózsa felvétele)

Már egyetlen kandeláber sem működik (Fehér Rózsa felvétele)

2016 nyarán végre közvilágírást is kapott a park, de a kandelábereket szinte az első naptól kezdve folyamatosan randalírozók rongálták, így ma már egyetlen fényforrás sem működik. Most a rendszeres karbantartás keretében sor kerül a kiégett izzók és a megrongált villanyoszlopok cseréjére is.

A park története 1969-ben kezdődött, Mihajlo Miša Pejović vadászati és erdészeti felügyelő a községi képviselő-testület támogatásával itt, a Tisza-töltés mellett alapított faiskolát. Miša bácsi a munkába bevonta a diákokat és a tanárokat is, velük együtt pár hónap alatt rendbe hozta az elhagyatott terepet, innentől kezdve sokáig évente négyezer pionír gondozta az ágyásokat. Idővel a faiskolából park lett, amely a 70-es és 80-es években a kirándulók egyik kedvelt helye volt. Akkoriban dívott az a szokás is, hogy minden hazai és külföldi küldöttség a szolidaritás szimbólumaként elültetett itt egy fát.

A város tüdejének is nevezett parkban jelenleg sok a kiszáradt fa, és nincsenek már virágágyások sem. Ha teljes régi pompáját egyelőre nem is nyeri vissza, a jelek szerint az óbecseiek belátható időn belül hamarosan visszakapják az utóbbi évtizedekben elhanyagolt, nyolc hektáron elterülő kedvenc kirándulóhelyüket.