2024. április 19., péntek

Igényelhető az agrártámogatás

A mezőgazdasági termelők tegnap óta adhatják át igényléseiket a területalapú, valamint az üzemanyag-támogatásra. Az agrártárca illetékesei közölték: a pénzt a kérelem benyújtásától számított 7 napon belül folyósítják. A két támogatási formára a minisztérium megközelítőleg 10 milliárd dinárt fordít, számításai szerint ez elegendő lesz a körülbelül 1 millió 850 000 hektár szántóföldre, illetve a 450 000 bejegyzett gazdaság számára.

– A gazdák a Kincstári Igazgatóság minden kirendeltségében átadhatják igényléseiket, és hét napon belül a számlájukon lesz a pénz – jelentette ki az SZRT műsorában Branislav Nedimović miniszter. A kérdésre, hogy kielégítőek-e ezek az intézkedések, azt mondta, hogy a mezőgazdaságban „mindig mindenből kevés van”, de reméli, hogy a vonatkozó törvények módosításával már őszre javulás várható a szektorban. Fontosnak tartja, hogy nagyobb jogokat szavatoljanak azoknak, akik mezőgazdaságból élnek, szemben azokkal, akiknek ez csak mellékkereset.

Nedimović bejelentette, hogy a hét végéig közzéteszik a 20 legjelentősebb mezőgazdasági termény várható árát.

– Kirukkolunk az elvárt árakkal, de itt az április-május, nem lehet tudni, mi vár ránk az időjárást illetően. Ha nem lesz szélsőséges, akkor egészen jó termésre lehet számítani – mondta Nedimović

Arra is kitért, hogy eddig 800 termelő igényelt állami segítséget kis traktor vásárlásához, az első támogatásokat már a jövő héten kifizetik. A felhívás továbbra is érvényes, május 31-éig lehet átadni a kérelmeket. Lehetőség lesz arra is, hogy nagyobb traktorok vásárlását támogassa az állam, a Szerbia 2020–2025 program keretében erre a célra 2020-ra 50 millió eurót irányoztak elő.

Az agrártárca egyébként a következő 15-20 napban tisztázza a gazdák iránti tartozásait, átutalja a 2019-re igényelt támogatásokat.