A szenttamási Népkönyvtárban nemrégiben átadták a fiatal alkotóknak járó, Milan Dunđerski Költészeti Díjat. Tehetséges középiskolások és egyetemisták küldték be jeligével ellátott műveiket, közülük egyik díjazottként Albert Éva, az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék másodéves hallgatója került ki. Évával az eredményről, a versalkotás örömeiről beszélgettünk.
A fotó a díjátadó rendezvényen készült (Paraczky László felvétele)
– Hogyan találtál rá erre a költészeti pályázatra?
– Az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kar, Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékének Facebook-oldalán láttam meg, és viszonylag elég hosszú időt adtak a költemények beküldésére... Én az utolsó pillanatban küldtem be a verseimet.
– Hogyan született meg benned a díjazott vers, és miről szól?
– Valójában nem egy mostani, hanem egy korábbi, pár évvel ezelőtt írt versemet küldtem be, és amikor elolvastam a pályázati felhívást, úgy éreztem, hogy teljes egészében beleillik az elváráslista profiljába. A címe Mert mi csak…, a fiatalokról szól, és arról, hogy egy fiatal embernek mi mindenen kell keresztülmennie, mi mindent kell átélnie ahhoz, hogy végül kiköthessen valahol, legjobb esetben ott, ahol szeretne lenni.
– Milyen kritikával illette a versedet a zsűri?
– Dr. Utasi Csilla és dr. Horváth Futó Hargita voltak a bírálóbizottság tagjai, ők értékelték a magyar verseket. Mivel a pályázatra középiskolások és egyetemisták is pályáztak, megállapították, hogy amíg a középiskolások a verseiken keresztül az érzelmeiket próbálták kifejteni és saját magukról írtak, addig az egyetemisták verseinél azt tapasztalták, hogy inkább a formára és az összetettebb társadalmi problémákra helyezték a hangsúlyt.
Két verset küldtem be, a másik, a Csillagvadász is hasonló értékeket képvisel, de ez inkább balladajellegű, mesebeli elemekkel. A zsűri nehezen hozta meg döntését, végül mégis a többes szám, első személyében írt, Mert mi csak… versemet emelték ki.
– Mi ihlet meg egy-egy vers megírásakor?
– Nagyon nagy mértékben hagyatkozom az ihletre, szóval ihlet nélkül nem tudok írni. Amikor verset írok, nem is tudom elmondani mit érzek pontosan, egyszerűen csak jönnek a dolgok. Amikor belekezdek egy versbe, még a témáját sem találtam ki. Csak az érzelmeimre hagyatkozom és tényleg csak az írás pillanatában dől el minden. A prózánál viszont egész más a helyzet, előre megvan a történet, tudom, hogy mi fog történni.
– Hogyan fogadtad a díjazás hírét?
– Nagyon-nagyon örültem neki! Régóta írok már verseket, de ez volt az első alkalom, amikor meg is mutattam valakinek. Örültem neki, hogy ilyen nagy sikere volt. Teljes mértékben pozitívan hatott rám az eredmény és mindenféleképpen inspirálni fog arra, hogy folytassam ezt az utat.
A díjazottak oklevelet és egy Milan Dunđerskiról szóló, szerb–magyar kétnyelvű kiadványt kaptak ajándékba, továbbá pénzjutalomban is részesültek. A magyar nyelvű díjazott versek a Philos folyóiratban jelennek meg.
