2024. március 28., csütörtök
KERÉKPÁROZÁS

Lefújva a végjáték, Stojnić trikós!

Furcsa körülmények között érte el pályafutása legnagyobb sikerét Veljko Stojnić. A 21 éves zombori a világ kerékpáros krémjének tetemes részét felvonultató Egyesült Arab Emirátusok körversenyén (UAE Tour) öt szakasz után élen állt a részhajrápontversenyben, amikor a szervezők két beigazolódott koronavírus-fertőzés miatt azonnal lefújták a hétnaposra tervezett verseny hátralévő két etapját. Az így kialakult végeredmény szerint Adam Yates nyerte az összetettet, Ewan a pontversenyt, Pogačar a fiatalok versenyét, az élete első World Tour-viadalát teljesítő Veljko pedig elvitte a legjobb részhajrásnak járó fekete trikót. A sors iróniája, hogy a két vírusfertőzött a hírek szerint az UAE csapat tagja. Az azonnali vizsgálatok során a mezőnyből többek között a négyszeres Tour de France-győztes Chris Froome-ot is ellenőrizték.

PÁLYAKERÉKPÁROS-VB

Két magyar Berlinben

A 14. helyen zárta Lovassy Krisztián a berlini pályakerékpáros-vb férfi scratchversenyét, a 20 fős mezőnyben többek között cseh, ukrán, lengyel és svájci riválisát előzte meg. Lovassy szombaton még az omniumban érdekelt, Filutás Viktor tegnap este a pontversenyben vett részt.