2024. április 20., szombat

Egészségügyi alkalmazások

Bejelentkezhetünk-e a telefonos applikációk segítségével kezelőorvosunkhoz?

Az okostelefonok elterjedése az újfajta egészségügyi kommunikációt, valamint a változatos szolgáltatások megjelenését tette lehetővé. Az egészségügyi kommunikáció, valamint a terápia vezetése szempontjából a készülékek új, innovatív lehetőségeket nyitnak.

A legújabb orvosi időpontkezelő alkalmazással bárhol, bármikor, egyszerűen lehet időpontot egyeztetni kezelőorvosunknál. Az alkalmazáson keresztül díjmentesen bejelentkezhetünk a szükséges vizsgálatokra, illetve kezelésekre. A program, a páciens és az orvosi rendelő közötti földrajzi távolságot a virtuális téren keresztül nullára csökkenti. Így van ez – legalábbis elméletben. De nézzük, mit mutat a gyakorlat.

Kavarodás a rendszerben

Az applikáció tavaly jelent meg, de sok utánajárás, tudakolózás után sem találtunk olyan egészségügyi intézményt, ahol alkalmazzák a rendszert. Így a használatáról csak nagyon keveset sikerült megtudnunk.

– Az alkalmazás letöltése után regisztrálnunk kell az egészségügyi kártyánk LBO-kódja szerint. Miután beléptünk a rendszerbe, megadhatjuk az általunk végzett kezeléseket, rendelési paramétereket, létrehozva ezzel saját időpontkezelő rendszerünket. Egy interaktív naptárban láthatjuk a saját orvosunk teljes időbeosztását. A naptár minden esetben azonnal a kiválasztott kezelésnek megfelelő szabad időpontokat mutatja, ezáltal valós időben teszi lehetővé minden felhasználó számára a rendelési időpontok áttekintését és kezelését – magyarázta egy nevét nem vállaló egészségügyi nővér, és hozzátette, hogy a rendszer az orvos és a beteg kapcsolatfelvételének könnyítésére, valamint az adminisztrációs terhek csökkentésére szolgál. Szerinte a legfőbb ok, amiért a páciensek nem használják az alkalmazást, hogy kavarodást okoz a rendszerben.

Az applikációnak kétségkívül számos előnye lenne, mivel csökkentené az orvosi rendelőben eltöltött várakozási időt. A megkérdezett páciensek között inkább a fiatalok mondták azt, hogy szívesen használnák az applikációt, az idősebbek azonban vonakodnak az újítástól. Arra a kérdésre, hogy mikortól léphet életbe az alkalmazás az egészségházakban, kórházakban, egyelőre nem kaptunk választ.

Azonnal elérhető hasznos információk

Az okostelefonok elterjedésével az alkalmazások rendkívül gyorsan nagy népszerűségre tettek szert. A készülékekre telepíthető applikációk között számtalan egészségügyi kisokos is található, segítségükkel ugyan nem kapunk megoldást a különböző betegségekre, de általuk olyan hasznos információkhoz juthatunk, amik megkönnyíthetik az életünket. Egyes applikációk akár életet is menthetnek, például a First Aid nevű alkalmazás, amely vészhelyzet esetén illusztrációkkal, videókkal és rövid leírásokkal lépésről lépésre elmagyarázza, mit kell tennünk elsősegélynyújtáskor.

Létezik a Laborlelet Kisokos is, amely az orvosi vizsgálatok után kapott leleteket segít értelmezni. Az alkalmazással könnyebben érthetjük meg az orvosi kifejezéseket és adatokat is. Az applikációk között vannak olyanok, amelyek számolják, hogy naponta hány lépést teszünk meg, vagy hogy mennyi vizet fogyasztunk el. Van, amelyik figyeli, hogy éjjel mennyit töltünk a mélyalvás fázisában, és olyan is, amely figyelmeztet a rendszeres testmozgásra, a megfelelő kalóriabevitelre.

Vannak olyan applikációk, amelyek aktivitásra ösztönzik az embereket. A lépésszámláló program segítségével a telefon képes az aktivitás mérésére. Léteznek olyanok is, amelyeket kifejezetten egy-egy konkrét betegségre fejlesztettek ki, például mérik a vérnyomást vagy a vércukorszintet. Cukorbetegség esetén valószínűleg a beteg már egyébként is tudja, hogy számára melyek az elfogadható értékek, így az applikáció nála valóban pluszsegítséget jelenthet. Ám nem szabad kizárólag ezekre az eszközökre hagyatkoznunk, amikor az egészségünk a tét.
Az applikációk fejlesztői is kizárják az orvosi használat lehetőségét, és az orvosok is arra fívják fel a figyelmet, hogy ezeket az applikációkat semmiképpen ne használják orvosi ellenőrzés, illetve szűrővizsgálatok helyettesítésére. Ha valaki valamilyen betegséggel küzd, okvetlen szerezze be a hitelesített orvosi mérőkészüléket. Az egészségügyi applikációk elsődleges célja nem az, hogy még nagyobb kockázatnak tegyük ki magunkat, hanem hogy segítségükkel minél egészségesebben éljünk.