2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS

Elmarad a női olimpiai selejtező…

VÍZILABDA

A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) a koronavírus jelentette veszély miatt törölte a március 8. és 15. közöttre tervezett trieszti olimpiai selejtező tornát. A hírt Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya is megerősítette. Olaszország a vírus egyik európai gócpontja lett az elmúlt hetekben, s több sporteseményt törölni kellett emiatt. Az esetleges új helyszínről és időpontról később ad ki hivatalos közleményt a FINA.

KERÉKPÁROZÁS

Veszélyben a Giro

A Nemzetközi Kerékpáros-szövetség szerint a koronavírus észak-olaszországi terjedése miatt veszélybe került a Milánó–Sanremo klasszikus egynapos viadal megrendezése, ugyanakkor egyelőre megjósolhatatlannak nevezte, hogy mi lesz a sorsa az idei Giro d’Italiának, amely a tervek szerint május 9-én Budapesten rajtol. Az öt legnagyobb egynapos viadal első felvonását március 21-én rendeznék, és a szervezők tájékoztatása szerint nagy esély van arra, hogy nem kerülhet rá sor, de hamarosan a kevesebb mint három hónap múlva rajtoló Giro szervezői is hasonló problémával nézhetnek szembe.