2024. április 16., kedd

Farsang farka és a többi

Hatalmas érdeklődés övezte az Európa Kollégium Hallgatói Érdekképviselet (EKHÉK) által, immár másodszor megszervezett Koli Farsangot.

A farsangoló kollégisták Xbox-ban, fánksütésben és karaokéban próbálhatták ki magukat, nagyszerű alkalom volt ez a kollégiumi csapatszellem erősítésére. – A tavalyi programhoz híven megszerveztük a fánksütő versenyt, amelyre az idén több csapat jelentkezett. Nagyszerű dolog együtt sütni, kikapcsolódni. A kollégium a fánkhoz minden alapanyagot biztosított, a mi dolgunk a fánkok dagasztása és sütése volt. Minden csapatnak 60 fánkot kellett elkészítenie három óra alatt. A fánkokat zsűri értékelte. Az Xbox-ot a kollégisták egész nap igénybe vehették, nagy volt az érdeklődés ez iránt is, mivel a kollégisták ebben is szórakozási lehetőséget láttak. Később karaoke esten hallathatták hangjukat a kollégisták, az idén többen jelentkeztek, mint tavaly, talán azért mert ez szórakoztató és vicces is egyben – mondta Bóka Olivér, az EKHÉK elnöke.

Az idei fánksütő verseny első helyezettje a Fanktastik csoport, Nagy Melinda, Pénzes Lilla és Nagy György Anikó, második helyezettje a Kávés fiúk csoport, Knežević Dávid, Perpauer Martin, Ódri Norbert, Turkály Emma és Gellér Enikő, a harmadik helyezettje a Kávé csapat, Mák Ivett, Szekula Albert és Nagy Szilvia összetételben. A nyertes csapat ajándékcsomagban, a résztvevők elismerő oklevélben részesültek.