2024. március 28., csütörtök

Vibráló vonalak között

Andreja Petraković kiállítása a szabadkai Kortárs Galériában

Andreja Petraković Szoba elnevezésű kiállítását kedd este nyitották meg a szabadkai Kortárs Galériában. A művésznő fekete vonalak hálózatát építette fel a galéria termeiben, ezzel térbeli installációt hozott létre.

Blaskó Árpád, Kucor Tamara és Andreja Petraković (Fotó: Szalma Brigitta)

Blaskó Árpád, Kucor Tamara és Andreja Petraković (Fotó: Szalma Brigitta)

– A kiállításon térbeli rajzokat mutatok be. Amit igazán ki szerettem volna fejezni, az a szoba hangulata volt, hiszen tőlünk függ, hogy mit hozunk be ebbe a térbe, és mit viszünk ki onnan. A kiállítás neve, a Szoba azt sugallja, hogy intellektuális lényekként lépünk be oda, magunkkal hozzuk a tudásunkat és tapasztalatainkat, közben pedig anyagi és fizikai dolgokat fogadunk be. Ez az első önálló kiállításom a szabadkai Kortárs Galériában. Hálás vagyok a galériának, amiért megengedték, hogy a kiállítás előkészítésekor kedvem szerint fúrjam a falakat – nyilatkozta lapunknak az alkotó.

Blaskó Árpád, szabadkai Kortárs Galéria igazgatója a megnyitón elmondta, hogy a kiállítás esetében nem több helyiségről van szó, hanem egyről. Igaz, hogy ez a szoba minimalista, ám rengeteg adatot hordoz. Az alkotás a vibrálással kilép a térbe, kilép a keretek közül.

A megnyitón Kucor Tamara, a kiállítás kurátora a következőket mondta:

A vonal általában a rajz fő eleme. Andreja Petraković eredetileg szobrász. Meg kell jegyeznünk, hogy a kortárs művészeket ma már nem osztjuk fel festőkre, szobrászokra és grafikusokra. A kortárs művészet lebontja a határokat. Az alkotók olyan műveket hoznak létre, amelyeknek mi is részesei lehetünk. Ezt nyújtja ez a kiállítás is – emelte ki Kucor Tamara.